1471-ben meghalt Szeri Pósafi István, családjának utolsó fiági sarja, így birtokai közt Szeg és Szentgyörgy is visszaszállt a Szent Koronára, azaz a király azokat újra eladományozhatta.
I. Mátyás király nem is késlekedett: még december 21-én a Guthi Országh és a Nádasdi Ongor család megkapta István örökségét úgy, hogy minden, lakott és lakatlan falut fele-fele arányban megosztottak közöttük. Ezt az eljárást főleg nagybirtokosok esetében használták, hogy nagy, egybefüggő birtoktestek (országok az országban) ne alakulhassanak ki. Alig egy hónappal később, még az új tulajdonosok beiktatása előtt a Szeri Pósafi család leányági utódai tiltakoztak a birtokok, többek között ZenthGergh és Zeegh elvétele miatt, a beiktatás mégis megtörtént.
Ami Szeget illeti, az előbbiek ellenére bizonyos része 1488-ban Zeleméri Mihály és Márta birtoka volt: e szerint a leányági leszármazottak igényéből valamit csak elismertek; 1501-ig van még egy tulajdonos, János is (vezetéknevét az oklevélben nem tudtam kiolvasni). 1513-ban Dóczy Gergely nemesi előneveként már a „szegi” jelző szerepel, ami abban a korban egyet jelentett az állandó lakhellyel is. 1521-ben fia, Dóczy János Szegen részbirtokos, és itt áll saját udvarháza, amelyből hét évvel később puskával lövöldöztek az ide érkező Zápolya János királyra. Szeg másik részbirtokosa 1519 előtt Korlátkövy Péter, majd pedig az Erdődy család.
Szentgyörggyel kapcsolatban elsőként azt kell megemlítenünk, hogy 1493-ban a krakkói egyetemen tanult Zeithgyergy-i Márton, aki minden bizonnyal a mai Szegvár határába eső faluból származott. E falu 1499-ben még az Ongorok kezén volt, de 1506. októberében II. Ulászló király azon a címen, hogy jogtalanul lett az Ongoroké, érdemeiért visszaadta Pető Jánosnak, aki ekkor a leendő (alig négyhónapos) II. Lajos nevelője volt. Pető az egész falunak azonban nem volt földesura, mert 1508 márciusában Nádasdi Mihály elcserélte ZenthGewrgh-i félbirtokát Szobi Mihállyal az ügyletet 1512-ben is megerősítették.
A mai faluterület harmadik részének, Sápnak a története másként alakult, mivel az a Garamszentbenedeki Apátság birtoka volt. Az Apátság századokon át küzdött ősi birtokainak megtartásáért, így 1488 novemberében és 1489 júniusában is tiltakozott Csanytelek és Sáp bitorlói: a váci püspökség és a Szeri Pósa család leszármazottai ellen. Úgy tűnik, hogy az erélyes fellépésnek volt némi eredménye, Mátyás király ugyanis 1489. novemberében visszavonta minden olyan rendelkezését, amely csökkentette az Apátság korábbi birtokait, jogait.
10 évvel később a környéken birtokos Sáry család használta e területet: négy évi pereskedés után 1503-ban az Apátságnak sikerült e birtokát visszakapnia.
1519-ben Szeg részbirtokosa, Korlátkövy Péter szegi és sápi birtokait elzálogosította az Erdődy családnak, akik 1521-ben a teljeskörű tulajdonjogot is megszerezték. Ma még nem tudjuk, hogy Korlátkövy miként szerezte meg Sáp birtokát.
1471 tehát fontos fordulópont volt Szeg és környezete életében. Igaz, korábban is volt olyan, hogy több tulajdonos osztozott a falvakon, de a XV. század közepén István kezében egyesültek a birtokrészek, így a települések és birtokosok közötti hatalmaskodások is megszűntek. István halála után a birtok felaprózódott, újra megjelentek a károkozások; sajnos, e korszak okleveleinek nagy része még feldolgozatlan, így a török előtti korszak gazdaságáról ma még kevés adatot ismerünk.
A gyümölcstermesztésről két adatot ismerünk, az első szerint az 1480-as években a közeli Donáttornyán volt ilyen ültetvény, de a fa fajtáját a forrás nem jelzi.
1521 őszén Szeg egyik földesura, Dóczy János borméretéssel megsértette a donáttornyai birtokos, a nyulakszigeti apácazárda jogait, és így okozott anyagi kárt; itt viszont azt nem tudjuk, hogy a bort helyben termelték-e vagy máshonnan hozták.
A nád használatára szintén csak a környékből ismerünk adatot. A Káka-foknál egy nagy kiterjedésű, igen lapos, tálszerű mélyedés van, melyet a Körös valaha évente elöntött, innen a víz nyár közepére lassan lefolyt a Vekeren és a Kórógyon a Kurcába. E tófenék rengeteg nádat termett: 1497-ben a Téglásaljarét nevű részről egy hatalmaskodásban több, mint 1400 kéve nádat loptak el!
A gabonafélékről szintén két említés szól, az egyik szerint 1499-ben Ongor János szentgyörgyi jobbágyai learatták a donáttornyai határt, Dóczy János pedig 1521-ben ugyancsak a donátiakat károsította meg azzal, hogy árpájukat szegi házába vitette. Ugyanekkor Huszár Mihálytól 14 méhkast vettek el – ez a környékbeli méhészet első említése.
Ma még – az említett kis adatmennyiség miatt – nem lehet pontosabb képet rajzolni a török előtti utolsó évszázad környékbeli gazdálkodásáról, ezt mutatja az is, hogy az előbbi korszakban oly sokszor említett, tehát e vidéken meghatározó halászatra vonatkozóan egyetlen adatot sem találtunk.
