A Szegvár-mindszenti határ utolsó, a Kurca és a Tisza közötti része olyan terület, amely egykor bővelkedett álló- és folyóvizekben A halászat mellett a magasabb fekvésű hátak kaszálói, rétjei, a köztes magasságú részek fűzesei, gyékényt és nádat termő részei egyaránt hasznosítható anyagot nyújtottak az állattartáshoz, házak és halrekesztők építéséhez, fűtéshez, eszközök készítéséhez. A szabályozások előtt e vizek valóban folytak, és nem pangtak úgy, mint manapság, így a Kurcán például vízimalmok is működtek. Érthető tehát, hogy e területen a szomszédok sokat vitatkoztak, viszont az így keletkezett dokumentumokból sok helynevet megismerhetünk.
A mindszentiek a XVIII. században a mainál északabbra tették határukat úgy, hogy az a Kurca partján, (Kórógy)Szentgyörgyön, a mai Híd utca vonalában kezdődjön, és onnan az Akolszeg örvényig tartson.
Az Akolszeg a Tisza közel 180 fokosos kanyarulata volt, ez a Malmi-út és a Tisza-gát találkozásánál, a folyó felőli oldalon még ma is látható. Egy másik elképzelés szerint a határ az Akolszegtől indulva a Kurca partját a Gáspár-oldalnál metszve a Szilas-halomig tartott volna. A Szilas-halom egy 83,5 m magas kiemelkedés a Ludas-ér partján, 4-500 méterre déli irányban a Ludas-ér és a Szegvár-mindszenti műút találkozásától, így a Gáspár-oldalt a Ludas-ér torkolatánál kell keresnünk. A Gáspár-oldal és a műút között, a csatornától északra két halom is volt, az egyik a Pap-halma nevet viselte; mára szinte teljesen széthordták mindkettőt.
A szegváriak szerint egy harmadik vonal mutatta az igazi határt: ez Zombori Miklós mindszenti gazdálkodó Kurca-parti tanyájától, azaz az előző részben ismertetett végponttól egyenes vonalban haladt a Tisza-partig (ez a mai határ).
Az első és harmadik vonal közti területre a mai Malmi-út és a Tisza-gát találkozásánál lépett be a Fennjáró-ér, és keletre fordult. Az út már a XVIII. században is megvolt, és leginkább a környezetéből kissé kiemelkedő, természetes vízválasztót alkotó vonulaton haladt; ennek legmagasabb része volt a Gilicze-hát. Az ér első, az úttól délre eső kiágazása Vonyogató néven a Tiszával biztosított összeköttetést, majd az út mellett meggyűlt vizeket szállító Rácz-fok csatlakozott északkeletről. A Fennjáró-ér innen újra délre fordult, és nem sokkal lentebb felvette azt a vizet, ami a mai Kis-erdő nevű nyárfás környékéről a Kertesi-, vagy Kereszt-éren keresztül érkezett. A Fennjáró-ér innentől kezdve még egy néven ismert volt, ebből született a mai Picsó-éri főcsatorna elnevezés; a Kertesi-érhez közeli kiöblösödés pedig a Fönjáró-ér paléja nevet viselte. A vízfolyás végül keresztezve a harmadik határvonalat, csatlakozott a Leng-ér nevű vízfolyásba, amely a Kurcába továbbította a vizeket.
A Fennjáró(Picsó)-ér keleti oldalán két kiemelkedő terület volt (79,5 m felett): délen a Leng-ér-hát, fentebb a Nagy Sámson-hát. Ez utóbbi északi oldalán a Gyékény-tó-fenék volt, ahonnan mesterséges csatorna, az Ásott-fok haladt délkeletre, a Sámson-tóba. Innen egy délre tartó természetes vízfolyás, a Sámson-ere vitte a vizet a Leng-érbe. A Sámson-tótól délkeletre volt a Sáros-tó fenék, ennek szintén természetes levezetése volt, és a Sámson-ér középső részébe csatlakozott: e három víz közötti kiemelkedés volt a Kis Sámson-hát.
A mai Szegvár-mindszenti határ déli oldalán húzódó Leng-ér keleti vége átnyúlva a határvonalon a Leng-ér-tó nevet viselte. A két község közti határ nyugati végénél volt egy mélyedés, ezt is Gyékény-tó-fenék névvel ismerték, a víz ebből is a Leng-érbe torkollott.
Lényegében tehát azt mondhatjuk, ez az egész, mintegy 10-11 km2 terület egyetlen vízrajzi egységet alkotott, ahonnan a vizek – eltekintve a legmélyebb részektől – a Leng-éren keresztül foly(hat)tak el áradás után.
Kivételt csak a határ délnyugati, 1,5 km2 területe alkotott: itt ma is egy tó van, az Osztora, amit eredetileg a ‘Nagy’ jelzővel is elláttak, ebből valaha két csatorna indult nyugatra: ezeket a Tisza-gát elpusztította. Mindkét meder a Tiszával párhuzamos, hosszúkás Kis Osztora-tóba csatlakozott úgy, hogy az Osztora-fok nevű déli csatorna a Tiszáig tartott.
Egy elnevezést, a Czompós-tavat nem tudtam helyhez kötni, de a Fennjáró-ér környékén volt. Az ismertetett nevek közül az Osztora tavat 1075-ben, az Osztora-fok nevű halrekesztőt pedig 1470 körül említették elsőként: tudjuk viszont, hogy a környékbeli vízszabályozás korábbi eredetű. Oklevelekben ugyancsak 1075-től szerepel a Sáros-tó neve is, ilyenből viszont a környékben több is van, ezért azonosítani legfeljebb feltételesen szabad.
