Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Kulbert György faszobrász kiállítása a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központban

867

Kérjük vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés már több mint egy évvel ezelőtt jelent meg, így lehet, hogy ma már nem aktuális információkat tartalmaz.


Szép számú közönség előtt mutatkozott be Vásárhely lakosságának Kulbert György faszobrász gyönyörű alkotásaival a Petőfi Sándor Művelődési Központban. 
Igaz, a kiállításnyitó közönségének többsége szegvári volt, azonban a megjelent néhány művészet kedvelő vásárhelyi nagy élvezettel fogadta be a művek által kisugárzott gondolatokat, érzéseket. 
Az is igaz, hogy a kiállítás megnyitása egyáltalán nem a kiállított alkotások színvonalán történt, annál sokkal alacsonyabb színvonalú volt.
Ugyancsak nem sokat ért a kiállítás propagálása, a hírverés. Nem hiszem el, hogy csak ennyi ember szereti Vásárhelyen a gondolatokkal, szépséggel teli igazi művészeti alkotásokat. (Bár az egyes alkotásokba beépített óraszerkezet – úgy érzem – nem emeli az alkotás eszmei értékét, ennek ellenére egyéniek, értékesek azok is.)
Jó volt látni, megint egy csomóban, Kulbert György szobrait. A helyszín remekül segítette a művek önálló életét, ami ott Vásárhelyen kezdődött számukra és addig tart, amíg le nem bontják a kiállítást.

Kulbert György kiállítása megtekinthető március 19-ig munkanapokon 9-17.30 óráig a Petőfi Sándor Művelődési Központ, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 7. sz. alatt a II. emeleten.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató