Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az „első bálozó” Óvoda

1 874

Mintha kaleidoszkópba tekintettünk volna, olyan színes és varázslatos volt az első Óvodai Alapítványi Bál Szegváron.
Az ovi dolgozói, hozzátartozóik: apukák, anyukák, és nem utolsó sorban a fellépő gyerekek lázas készülődése nem volt hiábavaló. A produktum önmagáért beszélt.
Csurka Zoltánné óvodavezető megnyitó beszéde igazán szívhez szóló volt. Rehákné Vigh Máriával, az alapítvány kuratóriumának elnökével megköszönték azt a sok-sok segítséget, támogatást, amelyet a szervezés és lebonyolítás során kaptak. 
Könnyeket csalt a bálozók szemébe az a sok kicsi izguló gyermek, akik versekkel és táncokkal szórakoztatták a közönséget.
Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy falunknak a gyöngyszemei az az öt kislány, akik a Five Angels Együttes tagjai. Színvonalas előadásukkal, megjelenésükkel járultak hozzá a báli jókedv emeléséhez.
A szakácsok is kitettek magukért, így a finom vacsora sem maradt el.
A jó lakoma után a sztárvendégnek, St. Martinnak igazán nem volt nehéz dolga. Mindenki által jól ismert, fülbemászó dallamokkal tette még kellemesebbé a már amúgy is megalapozott hangulatot.
Nem kevésbé lehettünk büszkék a Silver Táncegyesület szegvári tagjaira sem. Ők már többször is bizonyították tehetségüket, rátermettségüket, melynek ezen az estén mi is szemtanúi lehettünk.
Nagyon figyelemre méltó, milyen sok ügyes kéz készített, mennyi sok ember ajánlott fel tombolatárgyakat. Ez is azt bizonyítja, hogy a szegvári lakosok szívügyüknek tekintik az intézményes (óvodai) megmozdulásokat.
Igazi színházi előadást idézett elénk az óvónők által eljátszott árnyjáték, amely a fellépők sorát zárta.
Ezt követően ki-ki kedvére a Minor Együttes zenéjének ritmusaira rophatta a táncot egészen hajnalig.
Csak reménykedhetünk abban, hogy a jövőben az ilyen, és ehhez hasonló rendezvényeken ismételten megmutatkozik a szegvári emberek összefogása és jókedve.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató