Lakóotthon? Igazi otthon?

A ház, a Bercsényi és a Puskin utca sarkán, minden arra lakó előtt ismert. Valamikor azért volt közismert mert igen hangos volt a gyerekzsivajtól. Mostanában pedig, mert olyan gondozott kívül is. Az árok tiszta, a járdalapok újrarakottak. Csak a betonjárda nagyon töredezett a ház előtt. Az udvar kicsi, itt, ott virágágyás, a hátsó részében piciny konyhakert néhány szál zöldséggel. Mellette a disznóól tisztán, rendben tartva. Az biztos, nem nagy terület marad a 12 lakónak a kinti mozgásra, játékra. A kis teraszról lehet bejutni a házba, az ebédlőn keresztül. A hosszú ebédlőasztal mellett kényelmesen elfér a négy leány és nyolc fiú. A televíziót fali polcra tették, bármikor nézhetik a nagy család tagjai, ott az ebédlőben.
A lakótér zsúfoltnak tűnik, egy szobában a leányok-, a másik kettőben a fiúk ágyait helyezték el. Rendelkezésre állnak a szépen rendben tartott fürdőszobák is. A szűk teret már megszokták a gyerekek. Alig lehet észre venni a lakásban lévőket, olyan csendesek.
– Megérkezve a házba, nagy munkában találtam három-négy nagyobb gyereket és Nagy Géza tanár urat. Sátorzsákokat, habszivacs matracokat, egyéb táborozási kellékeket rendezgettek. Az első kérdés máris elhangzott.
– Tiszaugra megyünk a piarista csónakházba, egy kis evezős táborba 11 gyerekkel, két kolleganővel, és egy volt kolléganővel. Családunk felnőtt tagja itthon marad, hiszen dolgozik. Harmincadikán indulunk, ötödikén jövünk haza. Nem volt nehéz összegyűjteni a tábor anyagi fedezetét, mert a piaristák önköltséges alapon adják a szállást, az ellátást pedig bográcsozással oldjuk meg, vagyis mi magunk főzünk.
Köztudott, állatot tartunk, az ebből származó haszon az, amit a kirándulásra költhetünk.
– Ha már pénzről beszélünk: mennyit tudtok fordítani havonta család egy-egy tagjára?
– Nagy családunk egy – egy tagjára fordítható összeg több csatornából folyik össze. Külön összeget kapunk – éves lebontásban – a ruházkodásra, zsebpénzre, a ház fenntartására. Ha hónapokra, személyekre vetítjük, úgy nagyjából egy átlagos család színvonalán tudunk élni minden vonatkozásban. Ezeket a pénzeket az állami költségvetés biztosítja számunkra.
– Mielőtt nagyon belemerülnénk a lakóotthon életébe, szeretném, ha megismernének az olvasók.
– Nagy Géza Balázsnak hívnak. Július 1-jén lesz pontosan két éve, hogy idekerültem pályázat útján a lakóotthonba. Teológus (hittanár) képzettségem van. Feleségem is pedagógus, ő most otthon van néhány hónapos gyermekünkkel. Nagyon szeretem a gyerekeket és a munkámat. Hobbyként szívesen végzek helytörténeti kutatást. A Szegvári Naplóban jelennek meg írásaim „Mesél a szegvári határ” címmel. Máshol is publikálok történelmi témákban.
– Úgy tudom, nem régen az egyházközségi képviselő-testület tagjává választottak.
– Igen. Ez a megtiszteltetés ért. Azt mondom, nem én egyedül vagyok képviselő, a házunk minden dolgozója, lakója az. A falu észre vette, mit csinálunk mi, hogy gondolkodunk. Egy közös pedagógiai program mentén próbáljuk a gyerekeknek hangsúlyozni, fontos a hit, az erkölcs, a templomba járás. Ez valahol eredményeket is hoz. Van olyan gyerekünk, aki, ha nem is rendszeresen , de ministrál. Ez egyfajta örömöt jelent, mert tudjuk azt, egy másik közösséghez is tartozik, nem csak a lakóotthonhoz, nem csak az iskolához, hanem egy olyan közösséghez, amiről alapvetően csak jót lehet elmondani.
– Tehát, mint vezető nevelőnek, a rád bízott gyerekeket kell megfelelő és hatékony nevelésben részesítened, a szükséges feltételeket biztosítva.
– Elsődleges feladata az állami gondozásnak – a mostani törvény szerint – az, hogy a gyerek, ha csak lehet kerüljön vissza a saját családjába. Ha ez nem megy, akkor legalább valamilyen kapcsolata legyen családjával és mi felnőttek pótoljuk mindazt, amit a család valamilyen oknál fogva nem tudott, nem tud megadni számára. Ezen cél érdekében igyekszem a szülőkkel kapcsolatot tartani. Erre leginkább a családias jellegű események, mint például egy iskolai ballagás, esetleg az elsőáldozás, keresztelő nyújt alkalmat. Ilyenkor a szülőket is össze lehet hozni, kicsit beszélgetni velük. Most például a ballagás előtt levélben megkerestük a szülőket, más közeli hozzátartozókat és a 12 fős lakásotthonban harmincegynéhányan ebédeltünk együtt. Sajnos nem mindig teljes az eredmény. Magyarán mondva, nehezen lehet elérni azt, hogy a gyerek visszakerüljön eredeti családjához.
– Akárhogy nézzük a dolgokat, azt kell megállapítani, ezek a gyerekek itt nevelődnek, itt nőnek fel! Hogyan biztosítjátok a családias nevelést?
– Tulajdonképpen úgy tűnik, igen. De mégis nekünk mindent meg kell tennünk akár a gyerek vonatkozásában, akár amennyiben megtehetjük, a szülő felé, hogy a család újra egyesüljön. Ez a cél.
A teljes családias nevelést azt úgy próbáljuk megvalósítani itt a Bercsényi utcában, hogy például állatokat tartunk. Ez egy állandó
lekötöttséget jelent, mert etetni, itatni, gondozni kell az állatokat. Következetességet, felelősségtudatot kíván és fejleszt. A hízó levágása, feldolgozása is egy feladat. A gyerekeknek részt kell venniük a bevásárlásban, a tejhordásban, a mosogatásban. A mosogatás heti rendben zajlik. Aki megnyerte, alkalmasint a Húsvéttal vagy a Karácsonnyal együtt nyerte meg. Próbáljuk azt is elérni, hogy egymást is segítsék a gyerekek, például a kisebb társukat elkísérik az iskolába, elkísérik a boltba, hogy inkább olyat vegyen, amit érdemes megvenni. A házimunkát azt azért tartom nagyon fontosnak, mert ezek a gyerekek, amikor mi, itteni felnőttek, dolgozunk, nem azt látják, hogy dolgozunk, hanem azt, hogy velük vagyunk. Nem látják azt, amit egy átlagos családban élő gyerek lát, hogy apa, anya gürizik, fáradtan, esetleg ingerülten, a vártnál a szükségesnél kevesebb pénzzel jön haza. Ők ezt nem érzik. Látniuk kell, hogy minden a munka eredménye. A másik, amit fontosnak tartok, hogy saját családunkról is szoktunk a gyerekeknek mesélni. Elmeséljük, nálunk hogy mennek a dolgok, hogyan élünk.
– Érzik-e a gyerekek, „veszik-e a lapot” , hogy fontos az a tevékenység, amit a házban végeznek?
– Általában érzik a súlyát. Például, ha valakinek nincs kedve mosogatni és én nekiállok helyette, akkor a többiek előbb utóbb odapiszkálják, „ugyan menj már, Géza bácsi mosogat, nem neked kellene csinálni?” Van egyfajta közösségi érzület bennük. Persze ez sok mindentől függ.
– Például attól is, otthonról mit hozott!
– Én azt mondom, minden gyerek hoz otthonról pozitívumot, mindenki látott valamit, mindenki vágyik a családra és persze a gyerektől függ mennyire jelenik meg ez nála. Az, aki zárkózottabb nehezebben illeszkedik be ebbe a közösségbe, mert mégis csak mesterséges közösségről van szó. Vannak akik nyíltabbak, ők beilleszkednek és sokat tesznek a házért.
– Hogyan illeszkedtek be a falu közösségeibe?
– Próbálunk kapcsolatot fenntartani az iskolával, bátorítjuk gyerekeinket az olyan kapcsolatok kialakítására, amelytől csak épülni tudnak. Példaértékű családokkal való kapcsolat létesítését is segítjük. Ezek segítségével begyökeresedik a faluba.
– Össze lehetne-e hasonlítani ezt a családot egy kinti nagy családdal?
– Igazán összehasonlítani, azt hiszem, nem lehet. Ha belegondolunk, egy kinti nagy család, ahol mondjuk 12 gyerek van, ők mégis csak egymás után születtek, beleszülettek egy meglévő, működő, ilyen-olyan közösségbe. Itt viszont egyszer csak, egy megüresedett helyre megérkezik egy 3…10…15 vagy akárhány éves ember.
A másik nagy különbség, hogy azok az emberek, akik itt körül veszik a gyerekeket, mégiscsak a magyar állam alkalmazottjai, akiknek fehér köpenyt kell hordaniuk. Egészen másképpen működik a jutalmazási, büntetési rendszer, ez a közösség, akárhogy is egy családot próbál imitálni, mégsem lehet olyan, mint egy igazi család, bár ez a cél.
– A nevelésről való elképzeléseid hogyan valósulnak meg a házban?
– A legjobb nevelő a világon Jézus Krisztus, aki a nevelő példája. Tudott rendkívül szigorú lenni, amikor a kufárokat kiverte a templomból, ugyanakkor tudott ember is lenni, amikor is az utcanő vádlóira azt mondta: az dobja rá az első követ, akinek nincs hibája. Tudott nagyon igazságos is lenni amikor azt mondta add meg a császárnak, ami a császáré és az istennek, ami az istené. Én is valahogy ezek alapján próbálom a feladatomat ellátni. Remélem, hogy többé-kevésbé sikerülni fog.
– Köszönöm a beszélgetést!