Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szép Öregkor

2 391

Megint elmúlt egy év, eljött a karácsony, az új év, most már 2005-öt írunk.
1990 óta éljük immár „klub-életünket”, osztozunk örömökben, gondokban. Hetente összejövünk, megosztjuk egymással a hétköznapok és ünnepek hangulatát. Látogatjuk a környező települések klubjainak rendezvényeit, ahol műsorainkkal kedveskedünk nekik, amit alkalomadtán ők is viszonoznak.
Alkalmat keresünk egy-egy távolabbi hely fesztiváljain való részvételre is, pl. Cserkeszölőn, Gyopároson, Berekfürdőn. 
Sajnos 2004-ben egyre többen vettük észre, hogy öregszünk, mert egyre több volt a beteg közöttünk, akik nem vehettek részt minden rendezvényünkön.
Azért megtartottuk a szokások kisebb-nagyobb találkozónkat, pl. a farsangi bált, a „klub évfordulót”, stb.
Névnapjaink is egyre bensőségesebbek, a -szerdákon- egyre többször lepjük meg egymást egy-egy finom falattal is.
Az is örvendetes, hogy taglétszámunk is jócskán megnőtt. Egyre több „fiatal” jön közénk, látogatják rendezvényeinket, ismerkednek a klubélettel. Nagyon örülünk neki. 
Az elmúlt évben is éreztük a község vezetőségének, a polgármester asszonynak, a művelődési ház vezetőinek (Ildikének, Editkének) jóindulatát, segítségét. Erkölcsileg és anyagilag is támogattak bennünket, közöttünk voltak. Ez is erőt ad a további munkához, hogy ahol lehet – mint eddig is – ott mi is segítsünk, hogy még sok szeretetben, békességben, jó egészségben megélt éveket tölthessünk el együtt-egymásért. Községünk valamennyi lakójának eredményekben gazdag, boldog újévet kíván a klub nevében:
Bacsáné Erzsike és Vighné Klári

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató