Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Becsengettek

1 889

Szeptember első napján újra megszólaltak a Forray Máté Általános Iskola nyáron némaságra ítélt csengői, és gyereksereg lepte el a folyosókat. Öröm ilyenkor látni a napbarnított arcokat, a nevető vidám tekinteteket, az egymást hangosan üdvözlő osztálytársakat, barátokat. Szinte valamennyien sokat nőttek a vakáció ideje alatt, kipihenték magukat, energikusak, tettre készek lettek. Mesélték a nyári élményeiket, amelyekhez a mi nevelőink is hozzájárultak, hiszen több tábort is szerveztek számukra. Lukácsné Emike és három nevelő Egervárra vitt el 42 gyereket, onnan még Ausztriába is átruccantak. A lengyel testvériskola meghívásának eleget téve 36 gyerek utazott Lewin Brzeskibe július végén, augusztus elején. Az idén is nagy sikert aratott a horgásztábor, ahol több mint 50 diák tölthette a napjait vidám kikapcsolódással. A főszervező, Tóth Péterné segítőivel gondoskodott arról, hogy senki se unatkozzon az alatt az öt nap alatt. Ő és Buza Anett 18 tanulóval Orfűn töltött el egy felejthetetlen hetet. A Művelődés Ház, a Könyvtár, a Katolikus Kör is szervezett programokat a tanulóinknak, így találhatott elfoglaltságot az, aki tartalmasan akarta eltölteni a szabad idejét. 
Közben a technikai dolgozók az iskola szépítésén dolgoztak. Festésre, mázolásra nem sok pénzünk volt, abból a tisztasági meszelést és néhány tanterem kifestését sikerült megoldani. Ahol nagyon piszkosak voltak a falak, ott a takarító nénik fogták a meszelőt, és eltüntették az évközben keletkezett cipő- vagy tenyérnyomokat. Sok munka hárult a férfi kisegítőkre is, zárat javítottak, táblát festettek, meszeltek, szereltek, cipekedtek. Sajnos, az Új Iskola ablakai olyan rossz állapotban vannak, hogy azokon az eső szinte akadálytalanul ömlik a tantermekbe, ha észak felől jön a vihar. Zivatar pedig sokszor volt a nyáron, így a frissen festett falak tönkrementek, újra kellett meszelni az ablakok alját. Az esővetők felszerelése sokat javít majd a helyzeten. A nyári munkákat Kondacs Mihály szervezte, ő július elsejétől dolgozik nálunk, a szeptembertől nyugdíjba vonuló Nagy Sándor igazgatóhelyettestől veszi át a technikai dolgozók irányítását.
Nevelőink sem csak pihenéssel töltötték a nyári szünetet, hiszen fel kellett készülni a következő tanév feladataira. A tanévzáró értekezleten kihirdetett tantárgyfelosztás alapján átnézték a tanmeneteket, készítették a szemléltető eszközöket, díszítették a tantermeket, hogy esztétikus, otthonos, szép tanterembe érkezzenek a tanulók. Próbálták ők is kevés pénzből saját kezűleg ezt megoldani, hogy ne kelljen a környezet miatt szégyenkezniük.
A 2005/2006-os tanévet 390 tanuló kezdi meg nálunk, ebből 170 az alsó tagozatos. Az Újfalusi Iskolába az 1. a, a 2. b és a 3. b, az Új Iskolába pedig az 1. b, a 2. a , a 3. a , a 4. a és a 4. b osztály tanulói járnak majd. A 44 első tagozatos tanulót Vassné Agócs Ilona, és Huszka Lászlóné tanító nénik várják nagy-nagy szeretettel. A magasabb évfolyamosok már ismerik az osztályfőnöküket, ott semmilyen változás nem történt. Az első és második osztályosok a tavaly bevezetett NAT szerint tanulnak, őket csak szövegesen értékelik a tanító nénik félévkor és tanév végén. Tavaly az alsó tagozatos nevelők kidolgozták ennek formáit a szakmai felkészítéseken hallottak és a kapott segédanyagok felhasználásával.
A felső tagozatra 220-an fognak járni, a két 5. osztály osztályfőnöke Víghné Németh Ildikó és Rozgonyi Zoltán lesz. Emelt óraszámban fog egy csoport angolt, egy másik pedig informatikát tanulni. A hetedik évfolyamosok egy csoportba kerültek mind a 32-en, mert a törvény nem teszi lehetővé két osztály indítását. Ahhoz legalább 37 gyerek kellene. Legnagyobb létszámú a nyolcadik évfolyam, ott a három osztályban összesen 84-en vannak. A megkezdett emelt szintű oktatás tovább folytatódik a 6. 7. és 8. osztályokban, és a megszokott kínálatból sem hagytunk el semmit. Így lesz gyógy testnevelés, úszásoktatás, délutánonként tömegsort, működik majd a DÖK alsó és felső tagozatban, lesznek Suli-bulik, jelmezbál, gyereknap, táncoktatás, osztálykirándulások, stb. Ezek lebonyolításához a tavalyi évhez hasonlóan várjuk a szülők segítségét.
Napközis csoportunk jelenleg 5 van, három az alsóban, kettő pedig a felsőben. A létszámok nem magasak egyikben sem, ez lehetővé teszi, hogy az ott dolgozó nevelőknek elegendő ideje legyen segíteni a házi feladatok megoldásában. Minden csoportba tudunk még felvenni gyerekeket, ha a szülők még ezután akarnak beíratni valakit.
Két nevelőnk ősztől nyugdíjba ment, az egyik a már említett Nagy Sándor, távozása után már csak egy igazgatóhelyettes lesz. Orvosné Jaksa Mária is élvezi már a jól megérdemelt nyugdíjas évek első hónapjait. Szabóné Gyermán Erikának és Pappné Benkő Mónikának hamarosan megszületik a kisbabája, így ők szülési szabadságra mennek. Egy új nevelőnk lesz, Kosztolányi Éva, aki 18 órában tanít majd nálunk, a magas angol órák ellátásában segít. Rajta kívül 29 nevelő látja majd el az oktató-nevelő munkát a 2005/2006-os tanévben.
Tantestületünk úgy gondolja, felkészült az új tanévre, és ha a gyerekek akarata, szorgalma is kitart, akkor hasonló szép eredményeket érhetünk majd el, mint amikről itt a Szegvári Napló hasábjain több alkalommal beszámoltunk. Ehhez kívánok a diákoknak és a kollégáimnak is erőt, egészséget, kitartást és sok-sok türelmet!

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató