Szegvár Nagyközség Polgármesterétől…
Tisztelt Polgártársak!
Az alábbiakban tájékoztatom Önöket falunk életének néhány fontosabb eseményéről.
1. Ismételten felhívom minden szegvári ingatlantulajdonos, ingatlanhasználó figyelmét az ingatlana körüli közterület (járda, árok, árokpart) rendben tartására. Az árkok tisztán tartása mindenkinek elsőrendű kötelessége! A kertek között húzódó mirhók mindkét partját szabadon járhatóvá kell tenni, a kerítést csak úgy szabad kihúzni, hogy az önkormányzat dolgozói munkagéppel, gépjárművel végig haladhassanak a parton. Akinél ez most nem így van, az haladéktalanul távolítsa el a partról a bejárást akadályozó létesítményt!
Az árkokba, mirhókba hulladék, fólia, föld, trágya, avar, stb. elhelyezése szigorúan tilos, hiszen akadályozza a víz szabad áramlását, veszélyeztetve ez által a lakóingatlanokat. A szennyvíz árkokba, mirhókba juttatása súlyos bírságot von maga után, mert mindannyiunk egészségét veszélyezteti. Mindezeket ellenőrizzük és az együttélés szabályai ellen vétőkkel szemben szigorúan eljárunk!
Önkormányzati rendeletünk értelmében a közterületen csak engedéllyel, havi díj ellenében tárolhatnak bizonyos anyagokat, eszközöket. (Építkezés esetén annak meghatározott időtartamáig ingyenesen, de engedéllyel). Takarmány, salak, hulladékok , stb. tárolására engedély sem adható. Tűzifa, építőanyagok tárolására a behordás ésszerű időtartamáig ( 1-2 nap) van lehetőség. Mezőgazdasági gépek, öntözőcsövek esetében is engedélyt kell kérni, és közterület-használati díjat kell fizetni! Az üzletek előtt, mellett a tároló anyagok, raklapok, ládák, az üzletekben összegyűjtött hulladékok tárolása tilos! A szemetet a szállítás reggelén kell kihelyezni. (Ha valaki pl. betonoszlopokból álló rakományra virágokat helyez, ezzel nem úszhatja meg az engedélyeztetési eljárást és a díjfizetés kötelezettségét!)
2. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatala felhívja Szegvár mezőgazdasági termelésből élő lakosainak figyelmét, hogy 2005. szeptember 8-án 18 órai kezdettel a helyi Művelődési Ház kiállító termében előadás keretében ismerteti a kormány által a mezőgazdaságból élők biztonságának javítása érdekében meghirdetett „hét lépés” programot. Minden érdeklődőt elvárnak.
3. Sajnos mi magunk is tapasztaljuk, de Szentes város rendőrkapitányságának vezetője, Földvári N. István rendőr-alezredes úr levélben is felhívta figyelmünket arra, hogy az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt településünkön a besurranással, valamint megtévesztéssel elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma. Leggyakrabban készpénzt, ékszereket, mobiltelefont lopnak el. Elsősorban az idős, egyedül élő személyek lakását, értékeit szemelik ki. Ellenük csak a rendőrök, polgárőrök és a lakosság széles körű összefogásával, fokozott éberséggel vehetjük fel eredményesen a harcot.
A megelőzés érdekében az alábbiakra hívom fel a lakosság figyelmét:
– A bejárati ajtókra lehetőleg biztonsági zárat szereljenek, s tartsák mindig zárva a lakást! Ha eltávoznak otthonról, ne hagyják a kulcsot elérhető helyen! Szereljenek fel a kapura, bejárati ajtóra olyan berendezést, amely annak megnyitásakor hangjelzést ad, pl. egyszerű harangot vagy nyitásra bekapcsoló villanycsengőt. Ha komolyabb értéket tartanak lakásukban, szakember segítségével komolyabb riasztó berendezést szereltessenek fel!
– Semmilyen okból ne engedjenek idegent a lakásukba! Valótlant állít az, aki a rendőrség, önkormányzat vagy a Nyugdíjfolyósító Intézet emberének adja ki magát, s ellenőrzésre, hamis pénz utáni nyomozásra, vagy szociális segély kiutalására hivatkozva próbál bejutni a házba. Ha ilyen ürüggyel csönget be valaki, kérem, hogy azonnal szóljanak a szomszédnak, értesítsék a rendőrt vagy az önkormányzatot. Tegyék ezt akkor is, ha a környezetükben, szomszédaiknál ismeretlen, gyanúsan viselkedő emberek tűnnek fel. Szegvár önkormányzata semmiféle házalást nem támogat. Vonatkozik ez a fát árusító teherautók vezetőire is, hiszen ők nagy előszeretettel károsítják meg vevőiket azáltal, hogy a kifizetettnél sokkal kevesebb tüzelőt raknak le. Az is előfordul, hogy az üzletkötéssel lefoglalt háztulajdonost közben meglopják.
– Vizet, gyógyszert, útbaigazítást, WC-használatot kérőket az ajtón ne engedjenek be, se olyanokat, akik hitelügyintézést, a nyugdíjszelvény ellenőrzését, a nyugdíj felemelését, vagy bármi egyebet ígérnek! Olyanokat se, akik régiségeket, tollat, hagyatékot, albérletet, eladó házat, stb. keresnek. Ha Önök saját terményeiket udvarukon árulják, idegent ne engedjenek a lakásba, s nagyobb címletű bankjegyet ne vegyenek át tőle, mert lehet, hogy hamis!
– Az alapítványoknak gyűjtők előszeretettel hivatkoznak arra, hogy az önkormányzat ajánlásával gyűjtenek. Ez nem igaz!!! Mi semmiféle engedélyt, ajánlást nem adunk senkinek.
– Különösen óvakodjanak a csoportban érkezőktől, vagy azoktól, akik nem veszik le a bukósisakot, vagy egyéb módon takarják el arcukat.
– Az udvaron, utcán vagy garázsban tartott gépjárműben ne hagyjanak se értékeket, se iratokat, s a járművet mindig zárják le! A temetőbe látogatók álljanak be autóikkal a temetői parkolóba, kerékpárjukat pedig vigyék be magukkal!
A legfontosabb, hogy ne csak magunkra figyeljünk, hanem másokra is. A rendőrség éjjel-nappal hívható az (63)561-310-es számon (szentesi ügyelet), helyi rendőreink a (20)209-5308, (20)209-5330 számú telefonokon, az önkormányzat 8 16 óráig a (63)364-800-on (a gépi hang megszólalásakor a 11-es melléken) érhető el. Remélem, hogy összefogással kiszoríthatjuk településünkről a kártékony, hívatlan vendégeket.
4. Képviselőtestületünk szívből jövő köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik anyagi vagy egyéb hozzájárulásukkal sikeressé tették falunapi rendezvényeinket. Külön köszönjük és gratulálunk a főszervezőnek, Lukács Istvánné Emikének, s az általa irányított Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságnak, a Művelődési Ház dolgozóinak és a helyi közösségfejlesztőknek, további sikereket kívánva munkájukhoz mindannyiunk örömére. Támogatóink listáját az alábbiakban olvashatják. A faluszépítő verseny eredményét következő tájékoztatómon teszem közzé.
Szegvár, 2005. szeptember 01.
Szenczi Sándorné polgármester
A 2005. évi Falunap támogatói:
– Szegvár Nagyközség Önkormányzata
– F+M Oil Kft. (benzinkút)
– Kövite-Plus Kft.
– Gyenes Kft.
– Aquaplus Kft.
– Castellum Étterem
– Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet
– Lila Akác Bt.
– Szélmalom Kábeltévé Szövetkezet
– Tonomár Zoltán
– Bába Miklós
– Ternai Kft.
– Autó-Focus Kereskedelmi Bt. (Váczi Csaba)
– Sz és P. Homokb. Piti T.
– Vadásztársaság
– Mini Falatozó
– Hunor COOP Rt.
– Szentesi úti kisbolt
– Center Söröző
– ÁSZ Söröző
– Pataki János (Mindszent)
– Kukovecz Márta
További támogatók, segítők:
– Önkormányzat vezetői, dolgozói
– Könyvtár dolgozói
– Kerekes Gábor
– Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság tagjai
– Ellátó Szervezet munkatársai
– Lekrinczki Attila
– Kovácsné Bíró Ildikó
– Rácz János és családja
– Bucsányi László
– Purgel Zoltán
– Napközi Ottonos Óvoda
– Somogyi Tibor (Hódmezővásárhely)
– Művelődési Ház dolgozói
– Lévai Györgyné
– Művelődési Ház, Üllés
– Kemplen J. Sakk Kör
– Civil TV
– Művelődési Ház, Kiszombor
– Polgárőrség
– Rendőrség
– Szegvári Sportkör
– Bugyi Imre
– Forray Máté Általános Iskola
– Horgász Egyesület
– Patainé Bónus Edit
– Somodi Rita
– Menyhárt Istvánné
– Bajó Jánosné
– Menyhárt Józsefné
– Török Imréné
– Csurgó Imréné
– Ágoston Antal
– Gyermán Krisztián
– Bagi Endre
– Plébánia
– Hangosítók: Hegyi László (Szentes), Koncz Tamás, Puskás Krisztián. Kondacs Mihály.
– Kastély gondnokai: Bárány Zoltán, Puskás Zoltán, Vajda István
Kiállításokon, tárlatvezetésben részt vettek:
– Nedelkovics Gyöngyi
– Szőlős Tímea
– Bugyi László
– Gila Antalné
– Giláné Csatordai Olga
– Gila Csaba
– Kovács Lajos
– Kovács Lajosné
– Gyapjas Márk
– Gyapjas Zsoltné
– Szűcs Zoltán és családja
– Luli Jánosné
– Farkas János
– Kosztolányi Mária
– Kondacs Flóra
– Kondacs Linda
– Lucz Ferenc
– Vass Zoltán
– Vassné Lucz Klára
– Fülöp Richard
– Fülöp Henriett
– Gila Olga
– Antal Péter
– Antal Péterné
– Horzse Zoltán
– Orvosné Jaksa Mária
– Bovatsek Dezső
– Bovatsek Dezsőné
Díszpolgáraink és Emlékérmeseink 11 év távlatában című kiállításon köszönjük a közreműködést és a segítséget a megvalósításban
Kastély termeinek takarításában vettek részt:
– Bugyi Csaba és családja
– Kovács Gabriella és családja
– Török Imréné
– Csorba Gyula
Tarhonyafőző verseny segítői:
– Szűcsné Ábrahám Mária (csapatával)
– Balatoni Sándor (csapatával)
– Csatordainé Gy. Edit (csapat.)
– Csatordai Lajosné (csapatával)
– Bacsa Józsefné (csapatával)
– Ágoston Antalné
– Vass László
– Csatordai Mihályné
– Halász Lászlóné
– Vigh Balázs
– id. Gémes László és segítségeik.
– Rehákné V. Mária
– Határné B. Erika
– Kovács Lajos
– Csorba Gyula
– Gila Antalné
– Ráczné Purgel Ilona (dekoráció készítésében is részt vett)
– Puskásné Halál Ágnes
– Mihály János és lovasai (Mindszent)
– Antal Péterné
– Szecskó Lajos
– Gila Antal
– A véradók és a parlagfű gyűjtők: Gémes Jánosné,
Kalamusz Zoltánné, Hegedűsné Remzső Orsolya, Keller Tamás
Kézművesek:
– Nagybata Márta
– Kulbert György
– Belevaló Klub tagjai
Fellépési díj nélkül közreműködő csoportok:
– Zentus János Középkori Hagyományőrző Egyesület (Szentes)
– Szép Öregkor Nyugdíjas Klub
– Rozmaring Dalkör
– Szilver TSE (Szentes)
– Tamira Hastáncosok (Mindszent)
– Rock and Roll Tánccsoport (Szentes)
– Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola modern táncosai (Szentes)
– Szegvári Tűzköves Színjátszó Csoport
– WC Punk-Pir Zenekar
– Zenemanók Együttes
– Fata-Morgána Hastánc Csoport (Szentes)
– Tűzoltóság (Szentes)
– Motoros Klub (Szegvár, Mórahalom)
– Korcsik János és lovasai (Szentes)
– A la coma kocsma zenekar
– Kerékpáros Triál csapat (Szeged)
– Ugróköteles Csoport (Mórahalom)
– Hérány István
– Csorba Ákos
– Rohály György
– Zoó Sándor
– 7 országos break csapat köztük a szegvári break csoport
– A fellépő csoportok megvendégelésénél húsfőző volt Szécsényi György.
Ovifocit segítették:
– Kis János
– Kanalas Róbert
– Juhász Gábor és a gyerekek szülei
Ingyen bocsátotta rendelkezésünkre a Kastélyt és udvarát
a Műemlékek Állami Gondnoksága, Budapest