„…Immár kész a leltár,
József Attila
Éltem és ebbe más is belehalt már.”
Tudta, hogy közel a földi lét vége. Ezért is választotta mottónak – 2006. január 17-én – részemre küldött visszaemlékezése élére a fenti idézetet. Tudta, hogy véget ér, boldog kórógyszentgyörgyi gyermekkor, a kisgazda nagyapa és édesapa óvó-intő szeretetének, az édesanya féltő gondoskodásának emlékezete. Véget ér a hányatott Szegvár – Szentes – Szeged – Budapest közötti Lucz Feri bácsival is közösen járt életút. Mégis derűs volt, bizakodó. Elküldte kosárlabdázó sportpályafutása, a kisgazda eszményt megvalósító édesapa tevékenységéhez kapcsolható feljegyzéseket és fényképeket. Ő volt az első szegvári olimpikon. A Helsinki olimpián tagja volt a magyar kosárlabda válogatottnak. Egy év múlva ezüst éremmel tért haza a moszkvai EB-ről. Ott volt egy – friss szabadságára büszke – afrikai állam kosárlabda sportja megalapozásánál. Fogadta Sékou Tuouré, a Guinea köztársaság elnöke. Bajnokokat és kupagyőzteseket nevelt több magyar egyesületnek. Egyetemi tanárként ment nyugdíjba. Megérte, hogy a szakma is elismeri. Néhány héttel halála előtt beválasztották a „legendák”, minden idők tíz legjobb magyar kosárlabda edzője közé. Váltottunk néhány levelet és telefonon néhány szót. A telefonbeszélgetéseknél mindig tudni, érezni lehetett felesége gondoskodó, aggódó szeretetét. Ede bácsival soha nem találkoztam személyesen.
Augusztus elejére Szabolcs fiammal és Magyar Toncsival készítendő közös könyvünk tiszteltpéldánya átadására próbáltam időzíteni. Elkéstem… Bocsáss meg, Ede bácsi… Vigasztalom magam, talán nem is én késtem… Te siettél kisgazda édesapádhoz, szeretetre és tiszteletre méltó édesanyádhoz… Vigasztalom magam, talán nem is mentél el… Itt maradt nekünk sportemberi nagyságod, a miénket is felülmúló magyarságod…
Isten veled Ede bácsi!
Dr. Mészáros Imre
Lucz Feri bácsi a következőképpen emlékszik vissza az utolsó találkozásra:
„A szentesi postán dolgoztam távírászként. 1944. október 6-a éjjelén – a front közeledtével – is dolgoztam, csak a magyar katonáknak. Reggel, leváltásomkor hazaindultam Szegvárra, de miután éjjel a posta udvaráról ellopták kerékpáromat, gyalog vágtam neki a kb. 10 km-es útnak. A város határában ért utol „Moci” (Komáromy Ede), s készséggel felajánlotta, hogy hazavisz kerékpárján. Köszönettel vettem felajánlását, s egyezséget ajánlottam. A Sáphalomig én ülök a vázon, ott pedig cserélünk. Mert nem valami kényelmes ülés volt a vékony vasvázon. Sajnos személyesen akkor láttam utoljára. ”
is megemlékezik honlapján. (Forrás: http://www.beac.hu/)
Komáromy Ede hamvasztás utáni búcsúztatása 2006. február 27-én 11 órakor (Budapesten) a Fiumei úti Sírkert (Kerepesi temető) ravatalozójában lesz.
