Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

A hónap verse

0 248

Kérjük vedd figyelembe, hogy ez a bejegyzés már több mint egy évvel ezelőtt jelent meg.


Váci Mihály: Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
feltámadtam a világ ellen, 
dúdolva szálltam, ténferegtem, 
nem álltam meg – nem is siettem, 
port rúgtam, ragyogtam a mennyben, 
cirógatott minden levél. 

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
minden levéllel paroláztam; 
utamba álltak annyi százan 
fák, erdők, velük nem vitáztam: 
– fölényesen, legyintve szálltam 
ágaik közt, szép suhanásban, 
merre idő vonzott s a tér. 

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
nem erőszak, s akarat által, 
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal 
áradtam a világon által, 
ahogy a sas körözve szárnyal: 
fény, magasság sodort magával, 
szinte elébem jött a cél. 

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
a dolgok nyáját terelgettem, 
erdőt, mezőt is siettettem, 
s a tüzet – égjen hevesebben, 
ostort ráztam a vetésekben: 
– így fordult minden vélem szemben, 
a fű, levél, kalász is engem 
tagad, belémköt, hogyha lebben, 
a létet magam ellen szítom én. 

Szőkén, szelíden, mint a szél; 
nem lehetett sebezni engem: 
ki bántott – azt vállon öleltem, 
értve-szánva úgy megszerettem, 
hogy állt ott megszégyenítettem 
és szálltam én sebezhetetlen: 
– fényt tükrözök csak, sár nem ér. 

Szőkén, szelíden, mint a szél, 
jöttömben csendes diadal van, 
sebet hűsít fényes nyugalmam, 
golyó, szurony, kín sűrű rajban 
süvített át, s nem fogott rajtam, 
s mibe naponkint belehaltam, 
attól leszek pusztíthatatlan, 
s szelíden győzök, mint a szél.

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató