Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az „Én ezt tudom” alkotótábor kiállítása

1 897

Különleges kiállítást láthatnak október elsejétől egy hétig a kedves Érdeklődők a szegvári Művelődési Házban. 
2006. nyarán Képzőművészeti tábor zajlott az „Én ezt tudom” program részeként a volt Megyeháza épületében, melynek ismert művészek, és próbálkozó, tehetséges fiatalok egyaránt résztvevői voltak. 
A táborban készült alkotásokat azóta őrizzük, most végre sikerül Önöknek bemutatni. A képzőművészeti anyag kiegészül Rácz Attila fotóival, ki szintén alkotóként vett részt a 2006-os közösségben, illetve a tavalyi tábor legjobb felvételeivel, melyeket Kovács Lajos készített. Szeretnénk megeleveníteni a júliusi 8-i nap hangulatát, és emlékeztetni az alkotókat, illetve az akkori és jelenlegi érdeklődőket az együtt eltöltött kellemes időszakra. 
A művésztábor ideje egyben kulturális hétté is vált, így a délutáni programokon készült fotók is megjelennek a mostani kiállításunkon. 
Az október 1-jén 16 órakor tartott kiállítás-megnyitó keretében megszólaltak a kulturális hét hangjai, vagyis újra hallhattuk a ma már szegvári rajongótáborral körülvett Dorogi Zsuzsanna előadóművészt, főiskolai tanárt, a nem kevésbé népszerű Kulbert Gyurit, a Tűzköves színjátszó-csoportot képviselő Szűcs Zoltánt, láthattuk a keleti est szegvári hastáncos résztvevőit.
Köszöntöttük a bemutatkozó alkotókat: Szűcs Árpád festőművészt, tanárt, restaurátort, Szegedről, ki a tábor művészeti vezetője volt, Virók Csilla festőművészt Kecskemétről, Kun Rezső festőművészt Szegvárról, Szombati Panni szobrászt Budapestről, Kulbert György és Horváth Sándor faszobrászokat Szegvárról illetve Szentesről, Szanyiné Katona Ágnest Szegvárról, Rónyai Ágnest Sándorfalváról, Józsa Évát és Berényi Istvánt Szegvárról.
A legifjabb korosztály képviselői a következők voltak: 
Berkecz Zsanett, Szabó Zsanett, Menyhárt Gabriella, Nedelkovits Kitti, Balázs Gábor, Berkecz István, Nagy Norbert, Vigh Péter.
Megköszöntük a Kultúra Pártolók Körének munkáját, kik a teljes étkeztetést felvállalták, Főztek: Gémes Mihályné, Gila Antalné, Szőke Lászlóné, Pölös Mihályné és Nagy Sándor, tálaltak, mosogattak Csurgó Imréné és Orvosné Jaksa Mária. 
Végezetül ígéretet tettünk arra, hogy a művésztábor tovább él, sőt kiszélesedni szándékozik, remélhetőleg továbbra is a Kastély falai között, magunkhoz csábítva a környék minél több tehetséges alkotóját, lehetőséget biztosítva ezzel fiataljainknak az önképzésre.
Az „Én ezt tudom” Alkotótábor megvalósulásának anyagi támogatói voltak: 
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága Közművelődési Kollégium
Szegvár Nagyközség Önkormányzata, a Kultúra Pártolók Körének támogatásával.

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató