Ünnepi megemlékezést tartott Szegvár Nagyközség Önkormányzata a forradalom kitörésének 50. évfordulója, valamint a köztársaság kikiáltásának 17. évfordulója alkalmából.
Az ünnepség kulturális programmal kezdődött: kiállítás nyílt a Művelődési Ház Napfény Galériájában.
Ezt követte a Forray Máté Általános Iskola nyolcadikos diákjainak műsora és Mészáros Réka ünnepi köszöntője.
A Művelődési Házból az ünneplő szegváriak a Rozmaring utca 6. szám alá, az 1956-os emléktáblához vonultak, majd a koszorúzások kezdődtek.
A koszorúzás után zenés ünnepi teázó volt a Művelődési Házban, ahol közreműködött Kulbert György.
Gémes László megnyitó beszéde:
„Tisztelettel, és szeretettel köszöntöm Önöket ezen a szép októberi délutánon!
A Napfény Galériában ma „szegvári otthonok képzőművészeti kincseit” láthatják.
Érdekes próbálkozás volt felkutatni és bemutatni egy-egy lakás mélyén meghúzódó, de falunkban folyamatosan jelenlévő, a teljes lakosságnak mégis ismeretlen műtárgyakat. Kellemes látványt nyújt e főleg festményekből álló anyag, és bizonyára műértő szemmel is érdemes volna elemezni a képeket, bennem azonban másfajta gondolatokat ébresztenek..
Ahhoz, hogy ez a kiállítás létrejöjjön, és a mai napon szép, és igényes környezetben emlékezhessünk az 1956-os eseményekre, nyolc szegvári család leakasztotta a szobái faláról kedvenc lakásdíszét, és a közgyönyörködtetésére felajánlotta.
Úgy érzem a közösségépítés egy különleges, szokatlan módja jelenik itt meg. A folyamat nem teljesen új, hiszen a helyi kulturális törekvések eddig is építettek a művészetek és a szépség lelkesítő és összetartó erejére, többek között a rendszeresen jelentkező, elismert művészek munkáiból rendezett kastélybeli tárlatokon, vagy az „Én ezt tudom” tehetségkutató programsorozat amatőr alkotókat összefogó programjain, illetve a virágkötészeti kiállításokon, de tágabban véve akár a hobby-kiállításokat is idesorolhatnám.
Úgy érzem a kulturális szféra lakosság-megmozgató szerepe nagyon jelentős. A civilek bevonása, aktivizálása kezdőlépésként jó gondolat lehet. A településnek az a polgára, aki érdeklődéssel eljön megnézni egy szép tárlatot, később pedig tevékenyen bekapcsolódik a kulturális programokba, figyelemmel fogja kísérni a község életének egyéb területeit is, és idővel csatlakozni fog olyan civil szervezetekhez, melyek hatékonyan segíthetik, vagy akár befolyásolhatják az önkormányzat munkáját.
Vagyis ez, és az ehhez hasonló kiállítások, rendezvények, két oldalról is hasznosak, hatékonyak lehetnek. Egyrészt aktív részvételre hívja a tulajdonosokat, akik bizonyára együtt emlékeznek velünk, másrészt az érdeklődők a művek megtekintése után olyan élménnyel térnek haza, amely máskor is becsábítja őket a Művelődési Ház falai közé, aktív részeseiként a közéletnek.
Kívánom tehát, hogy minél inkább igyekezzünk feltárni, megismerni egymás értékeit, és itt tágabb értelemben használom a szót, hiszen ugyanúgy érték egy emberi tudás, képesség, készség, illetve ismeretség, kapcsolat is.
Ha megismertük, becsüljük meg, és próbáljuk hasznosítani azt, hiszen ahogy nagyon kicsiben e kiállítás megvalósulását segítette a képzőművészeti értékek önzetlen közzététele, úgy nagyban a falu boldogulása, előrébbjutása is a lakosság értékeinek megbecsülésétől és annak hasznosításától függ.
E gondolatok jegyében szeretnék kellemes nézelődést, és műélvezetet kívánni, és kérem emlékezzenek velünk 1956. október 23-ára.”
Mészáros Réka ünnepi köszöntője:
„Tisztelt Vendégeink!
Ahogyan a műsor krónikásai is elmondták, ma 1956. október 23-ára emlékezünk, egy pontosan 50 éve történt eseményre. Egy forradalomra, amelynek alapvető okát a társadalom elkeseredettségében kell keresni, ez volt az a közeg, amelyben a szikra lángot lobbantott.
Mik voltak az elkeseredettség okai?
Magyarországnak a 16. századtól kezdve harcolnia kellett önállóságáért. Elsőként a török hódoltságtól, majd az érkező Habsburg elnyomástól akart megszabadulni. Nagy törést jelentett a magyarság életében az I. világháború, és az azt lezáró trianoni béke is, amely sokakat taszított a határainkon túlra. A II. világháború és az azt követő szovjet megszállás még inkább tetőzte a bajt.
Ez az évszázadokon át tartó, a szabad társadalmi-gazdasági fejlődésért és a nemzeti függetlenségért folytatott harc szülte „az egyedül vagyunk” érzését, amely azonban nem csapott át apátiába. A magyarság, az ország népe újra és újra felemelte a fejét, így 1956-ban is.
A tüntetést, a forradalmat az ifjúság kezdeményezte, akárcsak 1848-ban. Az egyetemista fiatalok elsőként október 16-án Szegeden tartottak diákgyűlést, ahol létrehozták a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetségét. Október 22-én a budapesti, a miskolci, a pécsi és a soproni egyetemek diákgyűlései mondták ki csatlakozásukat a MEFESZ-hez, és 16 pontba foglalták követeléseiket! Ezek megerősítésére, valamint a lengyel szabadságmozgalommal való szolidaritás kifejezésére a budapesti műegyetemisták másnapra tüntetést hirdettek a Petőfi-szobornál.
Megindult a társadalmi mozgás, a nagyvárosok fiatalsága összefogott. A tüntetéshez és magához a forradalomhoz az ország egész népe szinte teljes nemzeti egységben csatlakozott, mert a bűnös rendszer valamilyen formában mindenkit sújtott. Ezt bizonyítja, hogy miközben a Bem térről a Parlament elé értek, már 200 ezres volt a tüntetők létszáma. A tüntetőké, akik még nem is sejtették, hogy már forradalmárok. Úgy érezték, hitük szerint kell tenni hazájukért, lyukas lobogóval, a Sztálin-szobor ledöntésével, a Rádió megrohamozásával. Akár életük kockáztatásával is ki kell vívni a függetlenséget.
Értük lobognak az előttem égő gyertyák, azokért, akik közvetlen résztvevői, áldozatai voltak a dicsőséges harcnak és a szörnyű megtorlásnak. Nem feledkezhetünk meg róluk, hiszen jelenünket is nekik köszönhetjük.
1956. október 23-án nem valósult meg a cél. De 33 év múlva elérkezett a pillanat, kikiáltották a III. Magyar Köztársaságot, Magyarország 1989-ben független, önálló állammá vált.
Ha egy ember 50 éves lesz, elérkezettnek látja az időt, hogy szakítson annak a fának a gyümölcséből, amit ifjú korában ültetett. Egy forradalom 50 évesen még fiatal, ültet egy-két fát, melynek terméséből az utókor szüretelhet. Tisztességet, becsületet, igaz magyar értékeket.”
