Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szegváron járt a Délvilág-stáb

2 280

Újságírókból, szerkesztőkből álló kis csapat megyejáró néven, célul tűzte ki Csongrád megye ötvenkét településének körbejárását.
Ellátogatnak a kisebb településekre azzal a céllal, hogy megismerjék az adott helységet, de ugyanakkor beszélgessenek az olvasókkal, vitatkozzanak. Szegvárra esett az első találkozás lehetősége. A Művelődési Ház nagyterme sok érdeklődőnek adott helyt. Február 20-án itt volt közöttünk a Délvilág stábja. Őrfi Ferenc és V. Fekete Sándor főszerkesztő helyettesek, Bakos András szerkesztőségvezető, Németh Ildikó marketingvezető, Blahó Gabriella újságíró, Tésik Attila fotós.
Az est elején rövid ismertető hangzott el a nagyközség múltjáról, jelenéről. A polgármester távollétében én tájékoztattam a megjelent olvasókat. Ezután Őrfi Ferenc beszámolt a Délvilág fontosabb eseményeiről, akcióiról. Felsorolta az eddigi szegvári nyertesek névsorát is. Többen elmondhatják, hogy sok-sok akcióban szerencsések voltak már eddig, és több ajándékot kaphattak már. A főszerkesztő helyettes tájékoztatója után kérdések, hozzászólások következtek, nem maradhatott el a sorsolás, a játék sem sok-sok nyereménnyel.
Egy kötetlen, csevegős, jó hangulatú esten vehettünk részt. Köszönjük, hogy megkérdezték az olvasót.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató