
Újra Én ezt tudom!
A Művelődési Házban megnyílt az „Én ezt tudom” Szegvári és Szegvár Környéki Alkotók III. Pályázatának újabb kiállítása, melynek keretében festményekben gyönyörködhetnek a látogatók.
A megnyitó nevezetes napon, március 15-én délután zajlott le, éppen ezért két szálon futott a program.
Ünnepeltük a 17 kiállítót, kik Szentes, Mindszent, Sándorfalva és Szegvár lakói, és köszöntöttük a tavaszt, egy vers és néhány ének segítségével, emlékezve az 1848-as márciusi eseményekre.
A festők gazdag anyaggal vonultak fel, a kiállító terem méretei miatt azonban csak nagyon korlátozott számban tudtunk egy-egy alkotótól befogadni műveket. Valószínűleg azonban ez a tény is hozzájárulhatott, hogy különösen jól sikerült munkák szerepelnek.
A megnyitó vendégeként régi ismerőst köszönthettünk, aki a zsűrizés mellett vállalta a megnyitóbeszéd elmondását is. Krasznai János budapesti szobrászművész szinte elejétől segíti az Én ezt tudom programsorozatot. Önzetlenül, Szegvárhoz fűződő szeretetből jött hozzánk, és reméljük nem utoljára.
Ünnepi hangulatot, vidám pezsgő perceket köszönhettünk a Rozmaring Népdalkörnek is, akik Kossuth nótákat énekeltek. Tisztán csengő hangjuk méltó volt a magukat megmutató alkotókhoz.
Bugyi Csaba rendező-kollégánk pontos munkájának köszönhetően reméljük örömükre lesz a tárlat, melyet március 23-áig nézhetnek meg az érdeklődők.
Következő „Én ezt tudom” kiállításunk április 17-én nyílik!