A hónap verse
Simon István : Virágzó cseresznyefa
Mandula utcán az éjjel láttam egy nyíló kicsi fát.
Épp rásütött a hold. Fehér lett rajta a virág,
Azt hittem, hogy mandulafa, pedig cseresznye volt.
Magasba nyúló házfalak között, fényes ablak alatt
Lebegtette a szél. Megálltam, Néztem egy kicsit,
Még elsuhant a gépkocsi az utca véginél.
Jólesett látni ezt a fát, millió zsibongó virág
Tündöklő seregét. S egyszerre lassú, halk kopaj,
Susogó hullámaival jött, kúszott közelébb.
Két holdfénybe burkolt alak épp a cseresznyefa alatt
Áll meg és összebujt. S a csillagos fehér szirom ott
Pettyegett a vállukon, ahogy lihegve hullt.
Gyönyörű kép! A költő ha a boldogság hü piktora,
Álljon meg fesse le: két önfeledt szép, fiatal,
Kiket virággal betakart a tavasz éjjele.
A ringó fát, a fa alatt testen a karnyi kapcsokat,
Míg egymást ölelik. Virágzó cseresznyefa
Ő ringatja majd a tavasz első gyümölcseit.
Holdfényben ballagtam tovább, s a szívemből a számon át
Hullt ki pár tiszta szó: Hogy szorosan így álljanak
Negyven év múlva is, ha majd fejükre hull a hó.