Itt állok a falu közepén, a szépséges piactérrel szemben, zavarva a kilátást a Vármegyeházára. Majdnem a nagy kanyar mellett szégyenkezem. A Zafír Üzletház és a Harmónia Bútorüzlet sarkánál. Én a nyomorék kisfa. Senki nem figyel rám. A törzsem tavaly a nagy esőzések után gyorsan növekedni kezdett, mint a tini gyereknek, akik kamaszkorban gyorsan megnyúlik, és görbe lesz a háta, vagy rossz a tartása. Így jártam én is. A rengeteg csapadék táplálta testemet, a gyökerem csak szívta-szívta a rengeteg vizet. A tomboló vihar tekergette gyenge törzsem, az eső áztatta koronám, nem bírtam kiegyenesedni a nagy megpróbáltatások után. Csak hajlongtam, hajlongtam ott a főutcán. Sikoltoztam, ordítoztam! Valaki vegyen már észre! Nem látjátok, mennyire szenvedek! Csak autóval rohangáltok, engem meg észre sem vesztek. Kertészek, fűnyíró emberek, településfejlesztők észre sem vesztek! Miért nem segítetek? TB-t nem fizetek, orvosra, protézisre nem számíthatok. Egy áldott nagyon jó ember egyszer hozott egy karót és megtámogatott. Kibírtam a telet, mert nagy hó nem esett. Nem vagyok egy díszes fa színes levelekkel, rikító virágokkal, de nagyon szeretnék egészséges nagy fa lenni, egyenes, hosszú törzzsel, dús zöld lombozattal, hogy ágaim között madarak csiripeljenek, árnyékomban emberek hűsöljenek. De nagyon félek, hogy jön a láncfűrészes gyilkos, és eltesz az útból. Utána meg jön a gyökérfúrós erdész, és kitépi a gyökereimet, teljesen elpusztít. Emberek segítsetek! Csak egy karóért könyörgöm! Erősítsen valaki a törzsem mellé egy egyenes karót, óvatosan kötözze mellém, hogy el ne törjön gyenge derekam. Egyenes törzsű nagy fa legyek, ne egy csúf görbe itt a falu közepén. Akkora szégyen, hogy rontom a panorámát. Könyörgöm, segítsetek!
