Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Nem áznak a Szegváriak sem

2 092

A Tisza Volán szép új buszpályaudvart épített két éve Szentesen. A szegváriak azonnal reklamáltak jogosan, mert a 9-es megálló, ahol a szegvári, mindszenti, vásárhelyi, de még a szegedi utasok is a szabad ég alatt voltak kénytelenek várakozni. 
Esőben, szélben, hóviharban és forró napsütésben várakozhattak az Isten szabad ege alatt, megküzdve a természeti elemekkel. A reklamáció teljesen jogos, mert ezen a vonalon jár a legtöbb járat, és természetesen a legtöbb az utas. Naponta több mint 30 busz indul innen a környező településekre. Szállítanak különösen iskolai időszakban több ezer utast. A naponta utazóknak kissé kellemetlen a szabad ég alatt várakozni /tülekedni/ mikor esik az eső, és a szél kotorja a havat. 
A Volánnál és a Szegvári Polgármesteri Hivatalban sokan reklamáltak ezért, kérték, legyen tető, nekünk utazóknak a fejünk fölött, vagy helyezzék máshova a megállót. A Tisza Volán vezetése kérésünket meghallgatta, a környezetbe illő tetőt készített a 9-es megálló elé. 
Augusztus 27-én mikor bontották a burkolatot azt hittem, már megint utólag kell valamit megjavítani, mert építkezéskor megfeledkeztek róla. De arra, hogy tető kerül ide nem gondoltam. 30-án már láttam kész a tető. Nem folyik a nyakunkba az esővíz a szomszéd esernyőjéről, nem ázunk bőrig egy nyári zivatarban várakozás közben. Valóban utólag kellett új tetőt eszkábálni, mert megfeledkeztek a szegvári utasokról, pedig azok is megérdemlik, hogy tető legyen a fejük felett.
1500-2000 naponta erre utazó ember nevében köszönet a Tisza Volánnak.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató