Csodálatos hétvégék voltak az utóbbiak! Az augusztus 20. állami ünnepünk zárta a Szegvári Falunapokat, amely a Hasutasok vetítésével kezdődött, ahol már megismerhettük „a falu szülötte Grecsók közül a nagyobbikat”, majd később találkozhattunk a „kisebbikkel” is! Nem csalódtunk mi szegváriak!
Szépen szervezett rendezvények követték egymást minden nap, s ez köszönhető a szervezőknek, akik közül csak Lukácsné Emikét említem, neki adom át, ő adja át a többieknek, akiket én itt nem tudnék úgysem felsorolni. Több rendezvényen vettem részt én is, több szentesivel és környékbelivel együtt! Igazi találkozás volt ez is, rokonok, ismerősök köszöntötték egymást, s ez szerintem így van jól! Szükség van erre ”rohanó világunkban” meg kell állnunk néha, hogy erőt gyűjthessünk még a többihez, ami még vár ránk!
Meg kell említenünk a kastély csodálatos kiállításait, a szürke testvérek – a mi korosztályunk óvónőinek – megbecsülését, akiknek egyszer már tisztelegtünk egy jól sikerült óvodástalálkozóval is! A zárás is csodálatos lehetett, de én már a tűzijátékot nem Szegváron, Szentesen néztem.
Berekfürdő következett a másik hétvégén, ahol a Szép Öregkor Nyugdíjas Klub meghívásával részt vehettem az első nap rendezvényein, ahol a klub Kán-kános táncosai kápráztatták el újra a közönséget!
A következő hétvégét Szentesen töltöttem, a lecsófesztivál sűrűjében, ahol a szegváriakat a színpadon a Rozmaring Énekkar képviselte, sikeresen. Itt most sok szegvárival és környékbelivel találkozhattunk, de voltak sokan határainkon túliak is. Sok vendég volt elégedett a 200-on felüli „bográcsos lecsóval”!
Előtte a Vármegyeháza nagytermében Szirbik Imre polgármester, országgyűlési képviselő köszöntötte a Szentesről elszármazottakat, akik szép számmal megjelentek. Olyanok is eljöttek, akik eddig még nem voltak, ezen a már 3. éve szervezett találkozón. Megtekintették a Művészetek Házát, a régi Gólyás házat, ahová még az idén is megérkeztek a gólyák. A ház igazgatónője finom enni- és innivalóval kínálta meg vendégeit a „pincében”, a kiállításokat a „földszinten” tekinthettük meg! Mind a két szint csodálatosan rendezett, nem beszélve a ház udvaráról, ahol Erzsike tájékoztatta hallgatóit a ház múltjáról és jelenéről.
A következő hétvégén újra Szegváron lehettem, a Szegvárról Elszármazottak VI. Találkozóján! A Művelődési Házban volt a gyülekező, a nagyterem itt is megtelt. Itt Gémes László polgármester beszélt a falu jelenéről. Sok ismeretlen arccal találkoztunk, de beszélgetés közben ők is ismerősök lettek. Itt is inkább az idősebb korosztály találkozott. De voltak már fiatalabbak is! Ennek örültünk, mert nekik is fontosnak kell érezni a találkozást rokonaikkal, ismerőseikkel. osztálytársaikkal! Szépen szervezett, enni-innivalóval, szép szavakkal, köszönettel, könnyes szemekkel ellátott volt ez a találkozó is, köszönet a Szervezőknek, a Szegváriaknak!
Érdekes színfoltja volt a találkozónak a csepergő esőben tartott szép ünnep, a szegvári Olimpikonok emléktáblájának felavatása. A négy szegvári származású, olimpián részt vett sportoló közül egy, Komáromi Ede már nem él. Közülük ketten vettek részt az ünnepségen. Tégla Ferenc – aki még az én tanítványom volt – Olaszországban volt versenyen most is. Szécsényi József férjem jó sportbarátja, gimnáziumi osztálytársa volt. Huszka Mihály pedig a másik utcában lakott, a mai elkerülő úton, a Széchenyi utca mellett, ő pedig velem egykorú.
Másnap a Szentes Rádió riportműsorában Dr. Kása Imre és felesége – akik Szentesről Budapestre származtak el – is arról beszéltek, hogy jó HAZAJÖNNI és TALÁLKOZNI! Ápoljuk tovább szeretettel e szép hagyományokat!
„Találkozás és búcsúzás,
az élet ennyi csak.
Valaki jön, valaki megy,
Az emlék megmarad.”
(Váczi Mihály)
Dr. Magyar Jánosné
egy itthon élő elszármazott
