Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Községi Advent, negyedik gyertyagyújtás

1 251

Szabó Tibor György polgármester ünnepi beszéde

Kedves ünnepi szívvel megjelent Szegváriak, kedves vendégek!  
A karácsonyi készülődés, a várakozás ünnepi és reményteli perceiben köszöntöm Önöket, az idei szegvári adventi rendezvénysorozat zárása alkalmából.
A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyben Jézus születésére emlékezünk. Valamivel több, mint kétezer éve Betlehemben, egy istállóban született Jézus, és kereszthaláláig tanított, gyógyított, csodákat tett, segített az embereken. Az ő eljövetelét ünnepeljük ezen a napon.  Az Advent négy hete arra szolgál, hogy kellőképpen felkészülhessünk lélekben erre. Az adventnek hangjai, fényei, illata, jelképei vannak. Az advent a karácsonyhoz vezeti el az embert. A karácsony pedig egymáshoz vezet bennünket.  A karácsony nem csak egy ünnep, hanem egy érzés. Még az elcsendesülés időszakában vagyunk, ilyenkor egy kicsit magunkba fordulunk, amikor elcsöndesül a világ, bezárnak az üzletek, bezárnak az iskolák, a hivatalok, és mindenki családi körben ünnepli ezt a szép ünnepet, és ki-ki megosztja szeretteivel ezt az örömöt. Milyen jó, hogy van ez az ünnep! Mert legalább az évben egyszer mindenki tudatosítja, hogy egy közösség vagyunk, egy család tagjai vagyunk, egy olyan társadalomban élünk, amikor egymás segítsége nélkül senki sem tud előbbre jutni. Ez az időszak az, amikor az elcsöndesülés mellett új terveket is szövünk, hiszen egyben új esztendő előtt is állunk. Olyan új esztendő előtt, amely bizonyára meghatározó lesz mindenki számára. A karácsony közeledtével melegség tölti el szívünket. Egy-egy pillanatra megállunk a rohanásban és számvetést készítünk az elmúlt évről. Felidézzük a legszebb pillanatokat és minden szépséget, jóságot elraktározunk lelkünkbe, hogy ebből meríthessünk erőt az elkövetkező újév napjaira is. Az ünnep hangulatában a másik emberre is figyelünk, és arra gondolunk, hogy mit nyújthatnánk szeretteinknek, azoknak, akik fontosak számunkra. Ez a mi legemberibb értékünk. A karácsony arról szól, hogy mindig van mögöttünk valaki, hogy sohasem vagyunk egyedül. Aki hittel várja, annak a felső akarat; aki hit nélkül, de tisztán, annak a család; aki a szívével várja a karácsonyt, annak pedig mindkettő nagyszerűségét jelentheti az ünnep. Jómagam hittel és szívvel várom a karácsonyt. A zöld, arany, piros, barna, csengettyűs hangulatot, aminek íze, illata, hangja, aromája van, amit sok-sok gyermekkori apai, anyai, nagyszülői történetből, megélt jelenetből mindenki saját magának teremt meg az év utolsó napjaiban. A karácsonynak a születés, a remény, az átszellemültség adja az igazi jelentőségét. Ahogy tiszta szívvel, kéz a kézben, férj a feleségével, szülők a gyermekekkel, testvérek a testvérekkel, barátok a barátokkal megéneklik és megidézik a Megváltó érkezését. ez a különleges hangulat adja meg az ünnep rangját, súlyát. Gyermekként még a saját ajándékainkra várunk izgatottan, míg érettebb korba lépve már az adás öröme kerül a középpontba. Régen úgy volt, hogy a karácsony fehér volt, a bejgli pedig vagy mákos, vagy diós. Ma úgy van, hogy a karácsony leginkább szürke, a kalács pedig szilvás-kókuszos és természetesen gluténmentes, alacsony szénhidráttartalmú. Akárki akármit mond, fura világ ez. Azzá lett, mert azzá tettük. A karácsony üzenetét azonban nem lehet megváltoztatni: minden történetnek és mesének az a tanulsága, hogy az ember magabiztosan meg tudja különböztetni egymástól a külsőt és a bensőt, a formát és a tartalmat. A lelkében megtisztult, szeretetben és hitben élő ember tudja, hogy mi számít, és mi nem; hogy mi a fontos, és mi nem az.  
Kedves Ünneplő Szegváriak!
Az adventi koszorún most fogjuk meggyújtani az utolsó gyertyát, még néhány nap és itt a karácsony. Az otthonok feldíszítve, az ajándékok becsomagolva, gondolatban összeállítottuk az ünnepi vacsorát, és már a fenyő is a helyén áll, várja, hogy felrakjuk rá a legszebb díszeket. A szívekben már megszületett az öröm, s mindannyian azt várjuk, hogy ezt az érzést megoszthassuk szeretteinkkel. Vasárnaponként az otthonokban, és itt, a parkban is meggyújtottuk az adventi koszorú gyertyáit. Örömmel tapasztaltam, hogy nagyon sokan jöttek el a közös együttlétekre. Az első gyertyagyújtás többünknek emlékezetes marad, hiszen új fények ragyogtak fel a központban, de a megjelentek szívében is. A sok szorgos kéz, az idejét nem sajnáló átfázott önkéntes azon munkálkodott napokon, heteken keresztül, hogy megörvendeztesse a szegvári lakosokat. Először azok munkáját szeretném megköszönni, akik az első pillanattól fogva, időt, energiát nem sajnálva kapcsolódtak be a szervezési munkákba, részt vettek az előkészületekben, segítették a rendezvénysorozat gördülékeny lebonyolítását. Köszönöm a segítséget azoknak, akik részt vettek az adventi koszorú és a betlehemi jászol elkészítésében, a fényfüzérek felrakásában. Évek óta felajánlásából készül el az adventi koszorú. Köszönjük, hogy a túlnőtt, kedvenc fenyőfákat most is a falu közösségének adományozták. Köszönöm a Plébános úr, az intézményvezető asszonyok ünnepi gondolatait, melyek napokra meghatározták hangulatunkat, felkészítettek bennünket a karácsonyra. A bemutatott műsorokat próbák hosszú sora előzte meg. Köszönjük a csoportvezetők, a pedagógusok, a szereplők munkáját. Minden vasárnap az otthonokban sült süteményeket kínálták a művelődési házban. Köszönjük a felajánlásokat! A forró tea, a forralt bor elkészítése, felszolgálása is nagyon sok munkával járt hétről hétre. Hálásak vagyunk az alapanyagok felajánlásáért, és a kitartó munkáért! A kiállítások megrendezése is még emlékezetesebbé tette számunkra a vasárnapokat. Az adventi vásárokkal lehetőséget biztosítottak számunkra az ajándékok beszerzésére. Bízom benne, hogy a jövőben is számíthatunk rájuk! Ne feledkezzünk meg a hangosításról, a zenék biztosításáról sem, valamint a tudósítók, fotósok munkájáról, melynek következtében otthonunkban is átélhettük az ünnepek varázsát. Köszönjük a pénzbeli adományokat, amelyekkel településünk nehezebb sorsú lakóin segíthettünk. Sokak anyagi támogatásával tudtuk megvásárolni a fényfüzéreket, amivel a központi parkot díszítettük fel. Köszönjük szépen! Megköszönjük továbbá a mézeskalácsház építő- és a rajzversenyre készített alkotásokat, és a zsűri munkáját. Igyekeztünk összeszedni név szerint is, hogy kik segítették az idei adventi rendezvénysorozat sikeres lebonyolítását. A névsor a művelődési házban megtekinthető.   Beszédem végén azt kívánom mindannyiunknak, hogy ne veszítsük szem elől a karácsony elmúltával se a fényt, a betlehemi csillagot. Őrizzünk meg magunknak minél többet az ünnepből. Vigyük magunkkal a karácsony fényeit, építkezzünk évezredes értékeinkből a hétköznapokban is. Márai Sándor találóan így fogalmaz:   „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”   Magam is ilyen varázsos, szeretetteljes, kegyelemben gazdag, boldog ünnepet kívánok minden kedves szegvári polgárnak! Kívánok olyan ünnepet, amely kizökkent bennünket a mindennapokból; olyan együttléteket, amelyeket a szív és a lélek irányít; olyan koccintásokat, amelyek az egymás melletti kitartást erősítik. Remélem, az idei karácsonyon mindenki megleli azt, amit keres, amit év közben elveszített. Kívánok sok-sok türelmet, nyugalmat, tiszta szívet, szeretteik körében eltöltött meghitt, boldog karácsonyi ünnepeket!

Élő videó

Fotóalbum

Fotóim megvásárolhatók a Purgel.hu weboldalamon, ahol több tízezer fotóm tekinthető meg rendezett formában.
154 photos
2019.12.22. 001 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4572q.jpg
2019.12.22. 001 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4572q.jpg
2019.12.22. 002 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4569q.jpg
2019.12.22. 002 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4569q.jpg
2019.12.22. 003 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4568q.jpg
2019.12.22. 003 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4568q.jpg
2019.12.22. 004 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4567q.jpg
2019.12.22. 004 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4567q.jpg
2019.12.22. 005 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4566q.jpg
2019.12.22. 005 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4566q.jpg
2019.12.22. 006 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4565q.jpg
2019.12.22. 006 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4565q.jpg
2019.12.22. 007 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4564q.jpg
2019.12.22. 007 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4564q.jpg
2019.12.22. 008 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4563q.jpg
2019.12.22. 008 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4563q.jpg
2019.12.22. 009 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4562q.jpg
2019.12.22. 009 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4562q.jpg
2019.12.22. 010 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4561q.jpg
2019.12.22. 010 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4561q.jpg
2019.12.22. 011 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4560q.jpg
2019.12.22. 011 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4560q.jpg
2019.12.22. 012 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4559q.jpg
2019.12.22. 012 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4559q.jpg
2019.12.22. 013 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4558q.jpg
2019.12.22. 013 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4558q.jpg
2019.12.22. 014 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4557q.jpg
2019.12.22. 014 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4557q.jpg
2019.12.22. 015 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4556q.jpg
2019.12.22. 015 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4556q.jpg
2019.12.22. 016 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4555q.jpg
2019.12.22. 016 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4555q.jpg
2019.12.22. 017 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4554q.jpg
2019.12.22. 017 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4554q.jpg
2019.12.22. 018 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4553q.jpg
2019.12.22. 018 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4553q.jpg
2019.12.22. 019 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4552q.jpg
2019.12.22. 019 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4552q.jpg
2019.12.22. 020 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4551q.jpg
2019.12.22. 020 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4551q.jpg
2019.12.22. 021 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4550q.jpg
2019.12.22. 021 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4550q.jpg
2019.12.22. 022 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4549q.jpg
2019.12.22. 022 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4549q.jpg
2019.12.22. 023 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4548q.jpg
2019.12.22. 023 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4548q.jpg
2019.12.22. 024 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4547q.jpg
2019.12.22. 024 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4547q.jpg
2019.12.22. 025 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4546q.jpg
2019.12.22. 025 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4546q.jpg
2019.12.22. 026 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4545q.jpg
2019.12.22. 026 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4545q.jpg
2019.12.22. 027 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4544q.jpg
2019.12.22. 027 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4544q.jpg
2019.12.22. 028 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4543q.jpg
2019.12.22. 028 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4543q.jpg
2019.12.22. 029 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4542q.jpg
2019.12.22. 029 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4542q.jpg
2019.12.22. 030 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4541q.jpg
2019.12.22. 030 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4541q.jpg
2019.12.22. 031 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4540q1.jpg
2019.12.22. 031 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4540q1.jpg
2019.12.22. 032 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4539q.jpg
2019.12.22. 032 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4539q.jpg
2019.12.22. 033 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4538q.jpg
2019.12.22. 033 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4538q.jpg
2019.12.22. 034 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4537q.jpg
2019.12.22. 034 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4537q.jpg
2019.12.22. 035 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4536q.jpg
2019.12.22. 035 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4536q.jpg
2019.12.22. 036 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4535q.jpg
2019.12.22. 036 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4535q.jpg
2019.12.22. 037 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4534q.jpg
2019.12.22. 037 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4534q.jpg
2019.12.22. 038 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4533q.jpg
2019.12.22. 038 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4533q.jpg
2019.12.22. 039 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4528q.jpg
2019.12.22. 039 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4528q.jpg
2019.12.22. 040 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4529q.jpg
2019.12.22. 040 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4529q.jpg
2019.12.22. 041 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4606q.jpg
2019.12.22. 041 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4606q.jpg
2019.12.22. 042 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4605q.jpg
2019.12.22. 042 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4605q.jpg
2019.12.22. 043 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4604q.jpg
2019.12.22. 043 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4604q.jpg
2019.12.22. 044 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4603q.jpg
2019.12.22. 044 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4603q.jpg
2019.12.22. 045 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4602q.jpg
2019.12.22. 045 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4602q.jpg
2019.12.22. 046 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4601q.jpg
2019.12.22. 046 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4601q.jpg
2019.12.22. 047 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4600q.jpg
2019.12.22. 047 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4600q.jpg
2019.12.22. 048 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4595q.jpg
2019.12.22. 048 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4595q.jpg
2019.12.22. 049 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4593q.jpg
2019.12.22. 049 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4593q.jpg
2019.12.22. 050 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4592q.jpg
2019.12.22. 050 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4592q.jpg
2019.12.22. 051 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4590q.jpg
2019.12.22. 051 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4590q.jpg
2019.12.22. 052 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4589q.jpg
2019.12.22. 052 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4589q.jpg
2019.12.22. 053 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4586q.jpg
2019.12.22. 053 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4586q.jpg
2019.12.22. 054 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4584q.jpg
2019.12.22. 054 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4584q.jpg
2019.12.22. 055 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4582q.jpg
2019.12.22. 055 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4582q.jpg
2019.12.22. 056 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4581q.jpg
2019.12.22. 056 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4581q.jpg
2019.12.22. 057 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4580q.jpg
2019.12.22. 057 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4580q.jpg
2019.12.22. 058 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4577q.jpg
2019.12.22. 058 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4577q.jpg
2019.12.22. 059 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4576q.jpg
2019.12.22. 059 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4576q.jpg
2019.12.22. 060 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4575q.jpg
2019.12.22. 060 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4575q.jpg
2019.12.22. 061 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4666q.jpg
2019.12.22. 061 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4666q.jpg
2019.12.22. 062 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4665q.jpg
2019.12.22. 062 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4665q.jpg
2019.12.22. 063 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4662q.jpg
2019.12.22. 063 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4662q.jpg
2019.12.22. 064 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4661q.jpg
2019.12.22. 064 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4661q.jpg
2019.12.22. 065 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4660q.jpg
2019.12.22. 065 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4660q.jpg
2019.12.22. 066 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4658q.jpg
2019.12.22. 066 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4658q.jpg
2019.12.22. 067 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4656q.jpg
2019.12.22. 067 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4656q.jpg
2019.12.22. 068 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4655q.jpg
2019.12.22. 068 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4655q.jpg
2019.12.22. 069 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4654q.jpg
2019.12.22. 069 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4654q.jpg
2019.12.22. 070 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4653q.jpg
2019.12.22. 070 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4653q.jpg
2019.12.22. 071 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4652q.jpg
2019.12.22. 071 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4652q.jpg
2019.12.22. 072 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4651q.jpg
2019.12.22. 072 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4651q.jpg
2019.12.22. 073 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4650q.jpg
2019.12.22. 073 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4650q.jpg
2019.12.22. 074 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4649q.jpg
2019.12.22. 074 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4649q.jpg
2019.12.22. 075 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4648q.jpg
2019.12.22. 075 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4648q.jpg
2019.12.22. 076 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4647q.jpg
2019.12.22. 076 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4647q.jpg
2019.12.22. 077 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4646q.jpg
2019.12.22. 077 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4646q.jpg
2019.12.22. 078 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4645q.jpg
2019.12.22. 078 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4645q.jpg
2019.12.22. 079 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4643q.jpg
2019.12.22. 079 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4643q.jpg
2019.12.22. 080 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4642q.jpg
2019.12.22. 080 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4642q.jpg
2019.12.22. 081 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4641q.jpg
2019.12.22. 081 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4641q.jpg
2019.12.22. 082 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4639q.jpg
2019.12.22. 082 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4639q.jpg
2019.12.22. 083 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4638q.jpg
2019.12.22. 083 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4638q.jpg
2019.12.22. 084 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4637q.jpg
2019.12.22. 084 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4637q.jpg
2019.12.22. 085 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4636q.jpg
2019.12.22. 085 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4636q.jpg
2019.12.22. 086 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4635q.jpg
2019.12.22. 086 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4635q.jpg
2019.12.22. 087 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4634q.jpg
2019.12.22. 087 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4634q.jpg
2019.12.22. 088 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4633q.jpg
2019.12.22. 088 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4633q.jpg
2019.12.22. 089 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4632q.jpg
2019.12.22. 089 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4632q.jpg
2019.12.22. 090 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4631q.jpg
2019.12.22. 090 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4631q.jpg
2019.12.22. 091 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4630q.jpg
2019.12.22. 091 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4630q.jpg
2019.12.22. 092 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4629q.jpg
2019.12.22. 092 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4629q.jpg
2019.12.22. 093 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4628q.jpg
2019.12.22. 093 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4628q.jpg
2019.12.22. 094 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4627q.jpg
2019.12.22. 094 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4627q.jpg
2019.12.22. 095 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4626q.jpg
2019.12.22. 095 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4626q.jpg
2019.12.22. 096 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4625q.jpg
2019.12.22. 096 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4625q.jpg
2019.12.22. 097 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4624q.jpg
2019.12.22. 097 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4624q.jpg
2019.12.22. 098 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4623q.jpg
2019.12.22. 098 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4623q.jpg
2019.12.22. 099 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4622q.jpg
2019.12.22. 099 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4622q.jpg
2019.12.22. 100 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4621q.jpg
2019.12.22. 100 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4621q.jpg
2019.12.22. 101 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4620q.jpg
2019.12.22. 101 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4620q.jpg
2019.12.22. 102 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4619q.jpg
2019.12.22. 102 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4619q.jpg
2019.12.22. 103 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4618q.jpg
2019.12.22. 103 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4618q.jpg
2019.12.22. 104 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4617q.jpg
2019.12.22. 104 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4617q.jpg
2019.12.22. 105 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4615q.jpg
2019.12.22. 105 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4615q.jpg
2019.12.22. 106 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4613q.jpg
2019.12.22. 106 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4613q.jpg
2019.12.22. 107 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4612q.jpg
2019.12.22. 107 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4612q.jpg
2019.12.22. 108 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4611q.jpg
2019.12.22. 108 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4611q.jpg
2019.12.22. 109 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4609q.jpg
2019.12.22. 109 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4609q.jpg
2019.12.22. 110 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4608q.jpg
2019.12.22. 110 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4608q.jpg
2019.12.22. 111 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4607q.jpg
2019.12.22. 111 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4607q.jpg
2019.12.22. 112 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4735q.jpg
2019.12.22. 112 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4735q.jpg
2019.12.22. 113 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4734q.jpg
2019.12.22. 113 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4734q.jpg
2019.12.22. 114 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4733q.jpg
2019.12.22. 114 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4733q.jpg
2019.12.22. 115 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4732q.jpg
2019.12.22. 115 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4732q.jpg
2019.12.22. 116 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4729q.jpg
2019.12.22. 116 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4729q.jpg
2019.12.22. 117 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4726q.jpg
2019.12.22. 117 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4726q.jpg
2019.12.22. 118 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4725q.jpg
2019.12.22. 118 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4725q.jpg
2019.12.22. 119 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4720q.jpg
2019.12.22. 119 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4720q.jpg
2019.12.22. 120 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4718q.jpg
2019.12.22. 120 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4718q.jpg
2019.12.22. 121 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4717q.jpg
2019.12.22. 121 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4717q.jpg
2019.12.22. 122 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4714q.jpg
2019.12.22. 122 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4714q.jpg
2019.12.22. 123 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4713q.jpg
2019.12.22. 123 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4713q.jpg
2019.12.22. 124 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4712q.jpg
2019.12.22. 124 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4712q.jpg
2019.12.22. 125 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4708q.jpg
2019.12.22. 125 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4708q.jpg
2019.12.22. 126 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4707q.jpg
2019.12.22. 126 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4707q.jpg
2019.12.22. 127 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4706q.jpg
2019.12.22. 127 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4706q.jpg
2019.12.22. 128 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4705q.jpg
2019.12.22. 128 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4705q.jpg
2019.12.22. 129 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4693q.jpg
2019.12.22. 129 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4693q.jpg
2019.12.22. 130 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4692q.jpg
2019.12.22. 130 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4692q.jpg
2019.12.22. 131 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4691q.jpg
2019.12.22. 131 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4691q.jpg
2019.12.22. 132 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4688q.jpg
2019.12.22. 132 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4688q.jpg
2019.12.22. 133 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4686q.jpg
2019.12.22. 133 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4686q.jpg
2019.12.22. 134 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4684q.jpg
2019.12.22. 134 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4684q.jpg
2019.12.22. 135 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4682q.jpg
2019.12.22. 135 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4682q.jpg
2019.12.22. 136 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4679q.jpg
2019.12.22. 136 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4679q.jpg
2019.12.22. 137 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4678q.jpg
2019.12.22. 137 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4678q.jpg
2019.12.22. 138 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4676q.jpg
2019.12.22. 138 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4676q.jpg
2019.12.22. 139 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4674q.jpg
2019.12.22. 139 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4674q.jpg
2019.12.22. 140 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4673q.jpg
2019.12.22. 140 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4673q.jpg
2019.12.22. 141 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4669q.jpg
2019.12.22. 141 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4669q.jpg
2019.12.22. 142 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4668q.jpg
2019.12.22. 142 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4668q.jpg
2019.12.22. 143 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4769q.jpg
2019.12.22. 143 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4769q.jpg
2019.12.22. 144 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4768q.jpg
2019.12.22. 144 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4768q.jpg
2019.12.22. 145 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4767q.jpg
2019.12.22. 145 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4767q.jpg
2019.12.22. 146 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4766q.jpg
2019.12.22. 146 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4766q.jpg
2019.12.22. 147 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4765q.jpg
2019.12.22. 147 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4765q.jpg
2019.12.22. 148 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4759q.jpg
2019.12.22. 148 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4759q.jpg
2019.12.22. 149 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4758q.jpg
2019.12.22. 149 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4758q.jpg
2019.12.22. 150 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4756q.jpg
2019.12.22. 150 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4756q.jpg
2019.12.22. 151 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4755q.jpg
2019.12.22. 151 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4755q.jpg
2019.12.22. 152 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4744q.jpg
2019.12.22. 152 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4744q.jpg
2019.12.22. 153 Községi Advent - Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4738q.jpg
2019.12.22. 153 Községi Advent – Fotó:PURGEL ZOLTÁN© D3K_4738q.jpg
KarácsonyiÜdvözlet.jpg
KarácsonyiÜdvözlet.jpg

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató