Egy kardos menyecske
Rendőri „karrierem” első állomása Szegvár nagyközség volt. Későbbi életem során, többször visszatérő emlékeim színhelye volt ez a béke szigetének számító nagyközség.
Első élményem a Kisvendéglőhöz kapcsolódik, amely a település központjában fogadta az oda betérő vendégeket. Nekem ebben a történetben szerepet nem osztott az élet, csak szemlélője voltam az eseménynek.
A faluban volt egy nagyhangú fogatos. A magas, vastag csontozatú, szikár férfi.
A nagy-lábú, nagy-tenyerű férfiakat szokták a tenyeres-talpas jelzővel ellátni.
Az én fogatos ismerősöm ilyen ember volt. Nevét a személyiségi jogai tiszteletben tartása miatt nem írom le, bár tudom, sokan ráismernek. Ilyenkor azt szokták írni: ha valaki magára ismer, az csak a véletlen összejátszásának eredménye.
A fogathajtáshoz elegendő volt a tisztességben elvégzett munka és az erő. A közfelfogás szerint a fuvaros legyen megbízható. Ha ez rendben van, akkor már biztosan nem hal éhen, mert munka volt bőven. Két jó ló, és egy masszív kocsi és működik a dolog.
Hősömnek volt egy kardos menyecskéje, aki fiatal korában országos gerelyhajító versenyen dobogós lehetett volt. Kellő tekintéllyel rendelkezett ahhoz, hogy időként megzabolázta a nagyhangú uracskáját.
A kocsmai hírek arról szóltak, hogy otthon szoros elszámoltatás közepette élte boldog-savanyú életét, mert be kellett számolnia arról is, hogy a nap folyamán hány nagyfröccs csúszott le a torkán. Mennyi apanázst vitt haza.
Nem lehetett mellébeszélni, mert akkor előkerült egy célszerszám: a fakanál, vagy a nyújtófa. A fuvaros uraság, ilyenkor azonnal őszinteségi rohamot kapott, az asszonyának mindent őszintén bevallott. Ebből mennyi volt az igazság, azt nem tudom, de mondom, ez a szóbeszéd járta. Azt is el tudom képzelni, hogy a legendában sok volt a túlzás.
A fuvarok befejeztével, hazafelé menet útba esett a Kisvendéglő.
Az esti órákban a már megszokott vendégek hangos szócsatái összevegyültek az utca zajával, ugyanis kihallatszott az utcára a kocsmai lárma. na meg a szalagos Mambó magnóban hangosan megszólaló sláger: „Beléptem a téeszcsébe, tviszt. Bevittem a tehenemet tviszt. Hagy tudja meg az a barom, milyen is a közös vagyon, milyen is a közös vagyon tviszt.”
Ezt a dalt immár zene nélkül, úgy énekelték, az anyósok bosszantására: „… bevittem az anyósomat is. Hagy tudja meg az a barom, milyen is a közös vagyon, milyen is a közös vagyon tviszt.”
Fröccsözés közben egymást ugratták. Mindig volt valami jó téma, amit kitárgyaltak. Az asszonyok rigolyái sem maradt szó nélkül.
A harmadik fröccs után, a fuvaros barátunk igencsak hangosan kurjongatott, majd vitába bocsátkozott. Égetőenfontos volt számára, hogy meggyőzze vitapartnerét az igazáról. A vita során váltig állította, hogy az ő feleségénél nincs szelídebb, csendesebb asszony hetedhét határban sem.
Jó lesz, ha csendben maradsz, mert a hangod otthonig elhallatszik. Meghallja a feleséged és jön egy sodrófával, ellátja a bajodat – ugratta az egyik asztaltárs.
Az én feleségem nem jön utánam a kocsmába, ez már olyan biztos, minthogy én most itt vagyok! – állította nagy hangon.
Ha mégis jön az asszony, akkor neked annyi… Az ablakon kinézve ugyanis vitapartnere látta a fuvaros asszonyát, aki ugyancsak szaporázta a lépteit a kocsma felé. Nem vagy te olyan nagy legény, mint ahogy ezt állítod! – provokálta tovább a vitapartnere.
Na, idefigyelj barátom, ha idejönne a feleségem, akkor mi történne? Ezt kérdezted? Móresre tanítanám, ebben biztosak lehetsz. Helyre tenném, az már biztos! – emelte fel a hangját, miközben nem csak hangját emelte meg, a fejét is felszegte.
Ismételd meg, mert rossz a fülem. Mit mondanál neki, mi? – kérdezte az ívó cimborája.
Azt mondanám: Idefigyelj, te asszony, hord el magadat innen, de nagyon gyorsan, mert beledöngöllek a betonba, az anyád…
Kit akarsz te beledöngölni a betonba? – kérdezte az asszonya, aki a háta mögött állt harcra kész állapotban, mindkét kezét csípőre téve. Kit akarsz te a betonba döngölni? – rikácsolta. Ezzel megragadta az ura nyakánál a gúnyát és kiemelte a székből a jól megtermett harcias menyecske.
Na, gyerünk hazafelé, lódulj! – harsogta ellentmondást nem tűrő hangon.
Megyek már anyukám, megyek, már éppen indulni akartam – szabadkozott, társai derültsége közepette.