Ez a történet szorosan nem kapcsolódik Szegvárhoz, de soha nem írtam le, most megteszem.
Bettina ötödik osztályos (?) – lehetett. Délután, ha megérkezett az iskolából, néhány óra pihenő, játszás, vacsora előtt az írásbeli házi’ elkészítése, játék, vacsora, 20 órakor nyomás az ágyba. a gyerkőcöknek.
Ezen a napon 19 óra körül értem haza a „dolgozóból” tehát vacsora előtt.. Cipőt le, papucsot fel, kabátot a fogasra fürdőszobában kézmosás. Mi újság itthon, történt-e valami a suliban?
– Apuci, állítólag te jó matekos voltál, ma tanultuk az egyszerű egyenletekről – már nyomta is a kezembe a matek könyvet. Bettina. Nem értem, nem tudtam a házit’ megírni matekból megoldani.. Légyszí,’ segíts. (Megnéztem, halvány fogalmam sem volt arról, hogyan kell megoldani.)
– Kislányom, ha nem vetted volna észre, ebben a pillanatban értem haza, fáradtan, máris hasba akasztottál a matek feladattal. Tedd a polcra a könyvet, és a füzetet, majd később megnézem és közösen megoldjuk, oké?
– Jó, rendben – válaszolta.
Eltel egy félóra. Amikor „tiszta volt a levegő”, leemeltem a polcról a matek könyvet és vele együtt a füzetet. Bementem abba a helyiségbe, ahová a király is gyalog jár. Magamra zártam az ajtót, majd áttanulmányoztam a könyvben leírtakat és a füzetet is. Szerencsére a füzetben volt egy levezetett megoldás (példa). Megvilágosultam. Mindent vissza tettem a polcra.
Tizenöt perc múlva:
– Gyere kislányom, hozd a matekot. Gyere, üljünk le az asztalodhoz és fogjunk hozzá. Kinyitottam, nézzük csak… Mit lehet ezen nem érteni? a megoldása olyan egyszerű, mint a pofon. Elmagyaráztam részletesen. Megoldottuk egyik feladatot, így kell a többit is megcsinálni.
– Papus, valóban matekzseni vagy – dicsért meg.
Hát igen, az apai tekintélyt meg kell őrizni… egy kis huncutság belefér.
