Nyáron történt. Egy bűnügyi helyszínelésről, hét végén, a délutáni órákban, fárasztó, mintegy 12 órás nyomozói munka után, hulla fáradtam ballagtam hazafelé. Összetalálkoztam a 12 éves Bécivel a Lordok háza előtt.
– Otthon van apád – kérdeztem Bécitől.
– Igen, otthon van – válasza rövid volt.
– Mit csinál apa? Azért kérdezem, mert ha el van foglalva, nem zavarom. Vállat vont – ezt nem tudom, amikor lejöttem kávét ivott a szobában, a fotelban a televízió előtt – válaszolta.
– Van apádnak pálinkája? – jöttem a szokásos ostoba kérdéssel.
– Nincs! – válaszolta. (Azt hiszem az apja eligazította, hogy mit kell válaszolnia, ha felteszem a kérdést – gondoltam.)
– Bécikém, ha az igazat mondasz, akkor most, a szemközti cukrászdában veszek neked három gömbös fagylaltot. Te választod ki, hogy milyen fagylaltot kérsz, olyat kapsz.
– Van pálinkája – válaszolta, csak múltkor azt mondta apa: „Béci, ne jártasd a szádat, ha Laci bátyád a pálinkáról kérdez téged.”Most apának nagyon rossz a kedve, anyával sem beszélget.
– Rendben van, nem kérek tőle pálinkát, nem buktatlak le. Gyere velem, tölcsérbe, vagy kehelybe kéred a fagyit?
– Nekem mindegy – válaszolta.
– Akkor legyen tölcséres. Azt mondtad, hogy apa rosszkedvű, jól értettem?
– Igen – válaszolta szűkre szabva a választ.
– Majd kitalálok valamit, megnevettetem.
– Jó lenne, ha sikerülne – válaszolta Béci.
Már indultam is, inkább vánszorogtam, mert rettenetesen fáradt voltam – fizikailag. Agyilag rendben voltam. Meggyőződésem, hogy a humornak van gyógyító ereje. A jelenlegi főnökömmel évekig együtt „cipeltük a zongorát”- ahogy Hofi Gáza humorista mondaná. Kinevezték bűnügyi oszt. vezetőjének.
– Szia, főnök. Tudod, hogy mi történt? – kérdeztem titokzatosan.
– Mi történt? – mondjad már! Baj van? – kérdezte, – figyelő tekintetét rám szegezte. (Mindig irigyeltem a nagy színészeket, akik mesterei voltak annak, hogy lehet mosolyt fakasztani az emberek lelkében, mosolyt rajzolni az emberek arcára.)
– Ezek szerint nem hallottad. Jó, akkor elmondom:
– Képzeld, a kutasi pék befűtött hajnalban a kemencébe, és bedugta a feleségét.
– Az asszony meghalt? Mikor történt? Hogy derült ki?
– Nekem mondta el. Anélkül, hogy kérdeztem volna, minden köntörfalazás nélkül elmesélte.
– Kihallgattad gyanúsítottként, beismerte?
– Nem hallgattam ki, de beismerte. Nekem. A kutasi presszóban, egy kávé mellett vallotta be. Régóta ismerjük egymást, sőt munkatársak voltunk, együtt voltunk pékinasok, amikor az általánost elvégeztük. Megbízik bennem, ezért önként bevallotta.
– Letartóztattad? – kérdezte.
– Nem, dehogy. Nem szükséges. Nem is védekezett… Elmondása szerint, minden hajnalban, úgy három – négy óra között szokott befűteni a kemencébe. Tegnap hajnalban is ez történt. Szó szerint idézem, amit mondott:
– „Miután befűtöttem a kemencét, letusoltam, oda bújtam a szundikáló feleségem mellé az ágyba, addig simogattam, míg fel nem ébredt, és bedugtam az asszonyt”.
– A kemencébe? – kérdezte döbbenten.
– Dehogy… ott, az ágyban. Szerintem nem bedugta, hanem megdugta…
Ez csak egy vicc! Nem hallottad még? – kérdeztem.
– Őrült vagy barátom, rám hoztad frászt – mondta nevetve miközben a vállamra csapott. Jó, hogy bejöttél, mert nagyon rossz kedvem volt.
– Én meg álmos és fáradt vagyok. Majd holnap elmondom mi történt… hosszú műszak van mögöttem. Röviden csak annyi: A kamionos- parkolós pillangókkal volt gond. A külföldi kamionosnak nagy mennyiségű altatót csempésztek az üdítő-italába, miközben közösülési ajánlatot tettek neki. Mikor elkábult, ellopták az összes devizáját a kesztyűtartóból. Ez ugye, minősített rablás. Begyűjtöttük őket. Egyenesben van az ügy, beismerték, előkerült a pénz is. Szia, főnök. Már itt sem vagyok, megyek tusolni, utána lefekszem néhány órára.
