Van a tarsolyomban egy aranyos történetet, amely szigorúan szegvárhoz kötődik és a főszereplője, az akkor még 13 éves K. Kata.
Kata egyedül volt otthon, vagy talán a bátyával, erre már pontosan nem emlékszem vissza, de komoly jelentősége nincs az történet szempontjából. Késő este volt, talán éppen filmet nézett vagy néztek, amikor csengett a vezetékes telefonjuk a szobában. Azt gondolta Kata, – talán a három vagy négy házzal távolabb lévő munkahelyükön dolgozó szülei közül valamelyik érdeklődik arról, mi újság otthon?
– Halló, itt Kata – szólt bele a telefonba kedves, gyermeki hangon.
– Apukáddal szeretnék beszélni – közölte egy férfihang, bemutatkozás nélkül.
– Nincs itthon, a kocsmában van – válaszolta Kata.
– Akkor az anyukádat hívd a telefonhoz, légy szíves – szólt a telefonba.
– Anyukám is a kocsmában van – válaszolta Kata
– Haló? Jól hallottam? Kocsmát mondtál? – kérdezte értetlenkedve.
– Igen. Mindketten a kocsmában vannak!
– Micsoda család – morgolódott a telefonban az ismeretlen. Mindkét szülő a kocsmában, a gyerekek meg otthon… el sem hinném, ha nem hallanám – zsörtölődött. Egy kattanás és megszakadt a telefon kapcsolat.
Drága keresztlányunk Zsuzsika nevetve mesélte el egyik látogatásunkkor. Ez a dialógus még abban az időben történt, amikor családi vállalkozásban üzemeltetették a szegvári Szentesi utcai Italboltot a férjével. Kata igazat mondott. Mindketten az a kocsmában dolgoztak azon az estén – záróráig.
