Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Az ötös lottón nyert Wartburg története

3 718

Volt, aki házat, más szőlőültetvényt ajánlott a szegvári Szűcs Erzsébetnek

,,Maga meg nyert egy Wartburgot, kislány!” – mondta 1957-ben telefonon egy budapesti férfi a szegvári Szűcs Erzsébetnek, aki az ötös lottó tárgynyeremény-sorsolásán nyerte a kétütemű csodát.

Országjárás húsz liter benzinből?

1957-ben azt írta a Népszava, hogy Szűcs Erzsébet azt nyilatkozta az újságnak: „Egyelőre megtartom az autót, és csak akkor adom el, amikor már bejártam vele az országot”. – Ezt csak az újság írta, én nem mondtam ilyet. Hogy is mondhattam volna? Hogyan jártam volna körbe az országot 20 liter benzinből? – mondta Erzsike.

– Kovács Imre bácsi a Derekegyházig közlekedő kisvasútnál árulta az ötös lottót, de maradt egy szelvénye, amit visszavitt a szegvári postára. Azt vettem meg 3 forint 30 fillérért, amikor dolgozni mentem a helyi kendergyárba – kezdte mesélni a hatvan évvel ezelőtt történteket Luli Jánosné Szűcs Erzsébet.

A szegvári nyugdíjas azután kereste meg lapunkat, hogy múlt héten szombaton az ötös lottó hatvan évvel ezelőtti indulása kapcsán megírtuk: húszévesen, 1957 júniusában megnyerte a tárgynyeremény- sorsoláson a kétütemű csodát, a Wartburgot.

Szegvár, Szűcs Erzsébet Wartburgot nyert a lottón.
Fotó: Kuklis István

Jött a hívás

– Az újságban a kisebb tárgynyeremények szelvényszámát néztem meg, és miután nem leltem, ráhagytam, majd Pestről hívtak telefonon – fűzte tovább a történetét a nyolcvanéves Erzsike, aki arra is emlékezett hatvan év távlatából, hogy egy szerdai napon hívták, amikor nagy vihar tombolt Szegváron.

– Akkor még csak a postának, a rendőrségnek és a kendergyárnak volt telefonja. Csöpike, a postamester értesítette az embert, ha hívása volt. Nekem is szólt, hogy menjek be a postára, de a vihar miatt nem volt kapcsolás. Mondtam neki, nem tudok várni, megyek dolgozni, és ha megint keresnek, megtalálnak a kendergyárban. Jött is a hívás. Azt mondta egy férfi telefonon Budapestről, hogy „Maga meg nyert egy Wartburgot, kislány!”. A gyárvezető hazaküldött, hogy intézzem a dolgokat – mesélte Erzsike, aki Szentesen mutatta be a szelvényét az OTP-ben, ahol már ki volt téve a szelvényszáma, a neve és a címe.

Szegvár, Szűcs Erzsébet Wartburgot nyert a lottón.
Szűcs Erzsébet még mindig azon a telken él amit az autó árából vett.
Fotó: Kuklis István

Vezérigazgatói ajánlat

– Hárman mentünk júliusban az autóért Pestre, a vőlegényem, aki később a férjem lett, Németh Géza balástyai kertész és én. Pesten azt mondták, hogy egy kisfiú húzta ki a szelvényem, de nem a többi közül választott a szerencsekerékből, hanem azt vette ki, ami fennakadt. Ez is azt mutatta, Fortuna nagyon akarta, hogy nyerjek – emlékezett Erzsike. Elmesélte, amikor átvette az autót, legalább tíz újságíró rohanta meg.

– Szinte menekültem előlük, mert az egyik ezt kérdezte, a másik azt. Egy újságírónő felokosított, javasolta, ne mondjak árat, annak adjam el az autót, aki a legtöbbet ad érte. Még akkor, amikor mentünk fel az OTP-székházban a lépcsőn (az ötös lottó szervezésével az Országos Takarékpénztárt bízta meg az állam az ötvenes években – a szerk.), a vezérigazgató mondta, hogy szívesen megvenné egy ismerősének a kocsit.

Egy kanna benzin

Az ötvenes években csak orvos és állatorvos vásárolhatott autót, egyszerű halandó nem, és havonta 20 liter benzint lehetett venni. Budapesten már a Soroksári úton kifogyott a benzinünk, és a közeli festékgyárból kaptunk egy kanna üzemanyagot, amivel el tudtunk menni az első benzinkútig, ahol beváltottam a 20 literre szóló benzinjegyemet. Amikor hazaértünk Szegvárra az autóval, végig álltak az emberek a faluban. A kendergyár összes dolgozója kijött a gyár elé. Úgy vártak, mint egy menyasszonyt – mondta Erzsike, aki utána naponta tucatnyi levelet és táviratot kapott különböző ajánlatokkal, volt, aki házat, volt, aki szőlőültetvényt ígért a Wartburgért. Végül Németh Géza vette meg az autót egy állatorvos nevére, 65 ezer forintért. Erzsike elmondta, 28 ezer forintért vettek Szegváron egy telket egy nádfedeles házzal, amit felújítottak.

Az idős asszony azóta is lottózik, de nem volt nagyobb nyereménye. A Wartburgot évekkel később látta, amikor áthajtott Szegváron. – Biciklivel tekertem, amikor elment mellettem. Megismertem. Hogy mi lett az autóval, nem tudom – fejezte be nyereményének történetét Luli Jánosné Szűcs Erzsébet.

Forrás: Délmagyarország, 2017. március 19. Szabó C. Szilárd

MTI Fotó: Jármai Béla. Budapest, 1957. július 26. Lottó nyeremény autó átadása. A Lottó tárgynyeremény sorsoláson kisorsolt Wartburg személygépkocsit tisztítják és rendszámmal látják el egy garázs dolgozói, mielőtt Szűcs Erzsébet 20 éves szegvári lakos, a Kendergyár dolgozója átveszi a nyereményét. A lottósorsjegyeket 1957. február 13-tól kezdték árusítani. 1957. február 20-án már több mint százezer szelvény érkezett be. Az első sorsolást 1957. március 7-én tartották. Az alapjáték 3,30 forintos részvételi díjából a 3 forint 50 százaléka adta a nyereményalapot, 10 százalék pedig a jutalomsorsolás nyereménytárgyainak beszerzését szolgálta.


- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató