Kisiparos bál – 1994.
A „Szegvári képek, szegvári emlékek” mai videóalbumában az 1994. évi kisiparos bál közel 200 perces felvételét nézhetitek meg.
Az est házigazdája Kádár György, háziasszonya pedig Gila Antalné volt. A vendégek mellett kiemelve köszöntötték Dr. Nóbik István polgármestert és Dr. Dedek József jegyzőt.
Ezen a bálon is Budapestről érkezett művészek szórakoztatták a vendégeket. Fellépett Havasi Viktor, Angyal János, Szentendrei Klára és Poór Péter – hosszú és vidám műsorukkal jó hangulatot varázsoltak. A talpalávalót Vörös János és zenekara húzta.
A hagyományos, éjfélkor kezdődő tombolasorsolást Gila Antalné konferálta, sok-sok értékes és humoros ajándéktárgy került gazdára, a fődíj egy pár Tiko Time karóra volt. A tombolasorsoláson az is kiderült, hogy a belépőjegy ára 750 Ft volt – ugyanis az egyik ajándéktárgy a belépőjegy ára volt, csupa új egyforintosokban.
Ez volt az utolsó kisiparos bál, amelynek felvételét Puskás Pál készített. Hálásak lehetnek neki a szegváriak, hogy ilyen sok archív felvételt hagyott „örökségbe”. Kíváncsi lennék, hogy ha élne ma Pali bácsi, mit szólna, hogy videófelvételeit több tízezren megnézték az Interneten.
Jó szórakozást kívánok a 14. kisiparos bál felvételéhez, amely a Művelődési házban készült 1994. február 5-én. A VHS kazettát Gila Csaba juttatta el részemre, köszönet érte!
Ha neked is lapul a fiókodban olyan kazetta, amelyen egy több mint 20 évvel ezelőtti szegvári rendezvény felvétele van, kérlek juttasd el hozzám, s videóalbumunkban örökre fennmarad az utókornak. (A kazettát visszakapod.)