Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Két vereség

453

A szegvári focicsapat utolsó tudósításunk óta 2 mérkőzést játszott, előbb május 9-én (vasárnap) Ruzsán lépett pályára a csapat az ellenfél a tabella 8. helyezettje az Öttömös SE volt.

A mérkőzésen Rácz Zoltán két gólt szerzett, viszont a győzelemhez ez sajnos kevés volt az Öttömös 1 góllal többet rúgott.

Bagi Endre vezetőedző értékelése (május 12-én)

„Az elmúlt héten sajnos kijött rajtunk a fáradtság. 7 nap leforgása alatt kellett három meccset játszani a csapatnak a kupameccsel együtt. Ráadásul a vasárnapi meccsek sajnos sose kedveznek a csapatnak. Sajnos ez így is lett. Már a kezdetektől látszott, hogy mintha valamiféle teher lenne ez a vasárnapi meccs. Az első gólt is gyakorlatilag az első támadásából szerezte meg az ellenfél. Ezután is küzdöttünk és sikerült is egyenlíteni körülbelül 3 kimaradt helyzet után. Majd az ellenfél vezetett még egy támadást, amiből ismét el húztak. Erre még sikerült góllal válaszolni, de a harmadik támadásuk után is, amiből gólt szereztek már nem tudtunk élni a lehetőségekkel és minden kimaradt. Gyakorlatilag az ellenfél 3 támadásból rúgott három gólt és ezekután beálltak védekezni és előre rugdosni a labdát. Érezhető volt, hogy nekik az egy pont is elég lenne és szépen „ölték” a játékot. Gratulálok nekik mert sajnos ezzel mi ezen a napon semmit sem tudtunk kezdeni. A lehetőségek megvoltak mint ahogy annak a lehetősége is, hogy 3 pontra jöjjünk fel a harmadik helyezetthez. Sajnos így most nagyon meg nehezítettük a dobogós helyezésünk célját. Meccs után viszont meg beszéltük a történteket és egy összetartó csapatként indultunk haza. A dobogó még nincs veszve de több botlás nem fér bele. Hétvégén szombaton Szentes ellen fogunk egy rangadót játszani hazai pályán, úgyhogy szükség lesz minden biztatásra amit nagyon köszönünk!”

Öttömös SE – FC Szegvár 3:2 (2:1)

  • 2021. május 9. 17:00
  • Helyszín: Ruzsa, 20 néző
  • Szegvári összeállítás: Bihari G., Kelemen, Szűcs (Gémes), Bihari D., Puhala, Bihari T. (Biácsi), Nana, Bagi (Lakatos), Rácz (Bereczki), Józsa (Széll), Vigh.
  • Szegvári gólszerző: Rácz (2) 18′ 51′

Az elmúlt héten a bajnoki táblázat 2. helyén álló Szentesi Kinizsi II. volt az ellenfél, ezúttal hazai pályán, a mérkőzés előtt a Szegvár a 4. helyet foglalta el a tabellán.

A hangulatért ismét Bagi Mátyás felelt, aki nagyszerűen kommentálta mérkőzés történéseit, buzdította nézőket a szurkolásra, mindezt zenei aláfestéssel. A mérkőzés igen jó iramú volt, az első félidő 33. percében egy védelmi hibát követően a vendégek szereztek vezetést. A szünetben 1:1 volt a mérkőzés állása. A második félidőben általában a középpálya környékén járt a labda, a 75. percben kb. 25 méterre a kaputól szabadrúgást végezhettek el a hazaiak. A labda mögé pedig Széll Norbert állt, aki ritkán látható hatalmas góllal egyenlített 1:1. A gólt követően mindkét csapat folyamatosan támadott, ugyanis a döntetlen egyik csapatnak sem lett volna jó eredmény. Végül a 92. percben dőlt el a találkozó amikor egy szentesi játékos kb. húsz méterre a kaputól kapás lövéssel megszerezte a győztes gólt a vendégeknek 1:2. A középkezdés után véget is ért a mérkőzés, a második félidő a „nagy” gólok félideje volt. 

Bagi Endre Vezetőedző:

„A hétvégén túl vagyunk az egyik legfontosabb rangadón. Sajnos egy utolsó utáni percben szerzett góllal kikapott a csapatunk. Az előző hét veresége után tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen ismerjük a szentesi csapatot. Több edző meccs is volt ellenük az év elején és mivel ott van egy magasabb osztályú csapat tudjuk jól, hogy akire ott esetlegesen nincs szükség, az 2 osztállyal lentebb játszik. Viszont tisztában vagyok vele, hogy jelenleg a szegvári keretben is játszanak jobb képességű játékosok. Mivel a Szentes szerezte meg a vezetést, így dupla erővel és akarattal kellett tovább próbálkoztunk egyenlíteni. A két csapat között nem volt különbség. Viszont a második félidő első tíz perce után komoly nyomást tudtunk helyezni rájuk. Sajnos a játékvezetés mindig egy olyan része a focimeccsnek, ahol a vesztes csapatban marad a hiányérzet. Sajnos az egyik játékosom büntető területen belül egy elég komoly, szemmel látható sérülést szenvedett, ami után kicsit hiányoltuk az intézkedést. Amit én az asszisztensnek szóvá is tettem, akinek csak egy gúnyos mosoly volt a válasza. Hangsúlyozom, nem ezen múlt a meccs, mégis ezek a meg nem adott ítéletek egy ilyen meccsen döntő jelentőséggel bírnak. A sérüléséből fakadóan több csere játékost küldtem melegíteni. Széll Norbi bevallása után egy gyönyörű szabadrúgás góllal érkezett meg a pályára. Miután volt még bő 10 perc a meccsből így próbáltunk a vezetést megszerezni. A 92. percben az ellenfél támadása utáni felszabadítás sajnos nem volt sikeres. Egy játékosukról lemaradtunk, aki egy szép góllal szerezte meg a vezetést, a lefújás előtt pár másodperccel. Őszinte leszek! Én nem lettem volna elégedett a döntetlennel, mivel egy fontos meccs volt és szerettem volna itthon tartani a 3 pontot. Ezt a meccset is átbeszéltük az öltözőben a lefújás után és elmondtam a srácoknak a hibákat, amiket én láttam. Sajnos három vereség csúszott be az elmúlt hetekben. Nyerni nem mindig lehet és nem is tudunk, ezt el kell fogadni, folytatjuk tovább! A szezonból még hátralévő 3 meccset már otthon játsszuk. Mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legjobban szerepeljünk. Köszönjük a szurkolást azoknak, akik a pálya mellett kísérték végig az eseményeket. Sajnáljuk, hogy nem mindenki tudja elfogadni a vereséget és ennek hangot is ad. Itt mindenki azért dolgozik – a pályán belül és kívül – hogy előrébb jusson a csapat. Azt gondolom az elmúlt évekhez képest egy nagyon komoly változás vette most kezdetét és jó úton halad Szegvár csapata. Fél év alatt eljutott a csapat a tabella első felére és a kupában is szépen helyt álltunk. Erős és jó közösség vagyunk és elfogadjuk a negatív kritikát is. Tökéletes nincs, hiszen mindig lesz egy, akinek hiányérzete van, de ez így helyes. Ettől függetlenül mi követjük azt az utat, amit a vezetőség elvár, illetve a csapat kitűzött magának. Hiszen már a következő szezonra is készülünk picit. Köszönjük a szurkolást és támogatást és továbbra is zúgjon a Hajrá Szegvár!”

Az újabb vereséggel a csapat még mindig maradt a 4. helyen, viszont már matematikailag nincs esélye lépni, tehát a dobogót nem sikerül elérni a csapatnak. A következő ellenfelet ismét hazai pályán fogadja a Szegvár, a tabellán 12. helyen álló Újszentiván SE csapata látogat Szegvárra. A mérkőzés vasárnap 18:00-kor lesz.

FC Szegvár – Szentesi Kinizsi SZITE II. 1:2 (0:1)

  • 2021. május 15. 17:30
  • Helyszín: Szegvár, 25 néző
  • Szegvári összeállítás: Bihari G., Kelemen, Szűcs (Janó), Bihari D., Puhala (Marton), Bihari T., Nana (Biácsi), Bagi (Széll), Rácz, Józsa (Lakatos), Vigh
  • Kispad: Gémes
  • Szegvári gólszerző: Széll 75’

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató