Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Két meccsen 4 pont

2 170

A szegvári focicsapat két mérkőzést játszott utolsó tudósításunk óta, előbb az Újszentivánt fogadta hazai pályán a csapat, utóbb a Röszkét.
Pünkösdvasárnap 18 órakor kezdődött az Újszentiván elleni mérkőzés, egy nappal korábban lett meg hazánkban az ötmilliomodik beoltott, így ez a mérkőzés volt az első ahova már védettségi igazolvánnyal nem rendelkezők is beléphettek a sporttelep területére.
Az első félidő 13. percében egy szabálytalanság után büntetőhöz jutottak a vendégek melyet értékesítettek is, viszont nem sokáig örülhettek a vendégek, mert három percre rá jött a válasz Józsa Dániel révén.
A 35. percben a szegváriak jutottak büntetőhöz, amelyet Széll Norbert magabiztosan értékesített is.
A félidőben 2:1 volt a mérkőzés állása.
A második félidő elején több helyzetet is elpuskázott a hazai csapat, majd a 65-70 perc környékén a vendégek vették át a mérkőzés irányítását, de szerencsére nem sikerült az egyenlítő gólt megszerezniük így maradt a 2:1-es végeredmény.

Bagi Endre vezetőedző értékelése (2021. május 26.)

„A hétvégi győzelmünkkel szinte sikerült be biztosítani a stabil 4. helyet a tabellán. A meccset értékelve egy olyan játékot kértem a csapattól ami itthon tarthatja a három pontot. Sajnos egy szerencsétlen labdaérintés során büntetőhöz jutott az ellenfél. Miután vezetést szereztek próbáltuk le támadni őket. Ez sikeres volt hisz tudtunk egyenlíteni. Innentől egy magabiztos de nem az eredményre veszélyes játékkal próbáltuk hozni a meccset. A többszöri támadásainkat is jól védekező újszentiváni csapat végül az ő büntető területükön belül is szabálytalankodott. Ezt kihasználva vezetést szereztünk és gyakorlatilag a meccs végéig az eredmény már nem is változott. Nem túlzottan hozott nagy izgalmakat a meccs sajnos pedig rég nem látott futball kedvelő jött le szurkolni ezen a viharos délutánon. Köszönjük is nekik és mindenki másnak a biztatást és itt szeretnénk buzdítani mindenkit a következő otthoni mérkőzésre minél többen látogassanak majd el! Egy komoly rangadó lesz látható Röszke csapata ellen ami nem kis izgalmat ígér.”

FC Szegvár – Újszentiván SE 2:1 (2:1)

  • 2021. május 23. 18:00
  • Helyszín: Szegvár, 40 néző
  • Szegvári összeállítás: Bihari G., Janó (Lakatos), Kelemen, Szűcs, Bihari D., Puhala (Széll), Bihari T. (Gémes), Nana (Biácsi), Bagi, Józsa (Bereczki), Vigh
  • Kispad: Gedai
  • Szegvári gólszerzők: Józsa 16’ Széll 35’ (büntetőből)

Következett május 30-án a Röszke elleni rangadó

A Szegvár a Kistelek 1 nappal korábbi vereségének köszönhetően már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy a 4. helyen zárja a szezont a Röszke pedig biztos 3. helyen végez, a vendégeknek ez volt az utolsó mérkőzése, ugyanis az utolsó fordulóban szabadnaposak.
A mérkőzés előtt már a bemelegítésnél meg kellett bontania Bagi Endrének a kezdőcsapatot, ugyanis az előző mérkőzésen sérülést szenvedő Puhala Krisztián nem tudta vállalni a játékot.
Piti János került be a kezdőcsapatba, aki még április közepén jelezte a csapatnak, hogy nem lesz ideje a focira koncentrálnia, így egy darabig abbahagyja a labdarúgást.
Eredetileg mérkőzést nézni jött, ám a vezetőedző megkérte, hogy öltözzön át, ugyanis szeretné, ha játszana és helyettesítenie kell a sérült Puhalát.
A mérkőzés a Röszke kezdte veszélyesebben, de szerencsére a védelem a helyzet magaslatán volt.
A 29. percben viszont egy szabadrúgás után vezetést szereztek a vendégek 0:1!
10 perccel később Piti János állította be az első félidő végeredményét 1:1!
A második félidő elején gyorsan vezetést szereztek a vendégek 1:2.
Majd a 66. percben Józsa Dániel ellen szabálytalankodtak a büntető területen belül, a büntetőt Piti János értékesítette 2:2!
A mérkőzés hátralévő részében folyamatosan a szegváriak támadtak, de a 3. gólt nem sikerült megszerezniük így 2:2 maradt a végeredmény!

Bagi Endre vezetőedző értékelése

„Az elmúlt hétvégén egy igazi rangadónak lehettek tanúi a focipályára látogatók. Röszke ellen egy méltó rangadót játszott kis falunk csapata. Tudtuk, hogy egy erős lendületes csapat a röszkei. Ettől függetlenül a csapattól azt kértem, hogy hazai meccs esetén mindig mindenki törekedjen a maximumra! Ez így is történt hisz vasárnapi meccs révén nekünk ez mindig már eleve egy kihívás. Mindenki gyakorlatilag kiadta magából ami kiadható. Az ellenfél különösebben nem veszélyeztetett mégis két gólt szereztek. Gyakorlatilag majdhogynem kettő kapura lövésből. De a csapat mindig hátrányból de fel tudott állni. Nagy köszönet P. Janinak aki hosszú hetek után látogatott el újra hozzánk. Igaz ő meccset nézni jött amiből végül is egy sikeres játék lett hisz mindkettő gólunkat ő lőtte. Azt gondolom a meccs második félidejében a Röszke jobban örülhet a döntetlennek. Rengeteg helyzetünk volt ami mind egy hajszálon múlt. Egy nagyszerű meccs volt hazai közönség előtt. Egy meccs van vissza a bajnokságból Fábián ellen most vasárnap. Otthoni közönség előtt szeretnénk ugyancsak egy hasonló jó meccset játszani. Várjuk a szurkolókat és továbbra is zúgjon a Hajrá Szegvár!”

Az elkövetkezendő hétvégén Vasárnap 16:00-kor fogadja hazai pályán a Szegvár a Fábiánsebestyént, a Szegvár biztos 4., a Fábiánsebestyén biztos 13., így különösebb tétje már nem lesz a mérkőzésnek!

FC Szegvár – Röszke SK 2:2 (1:1)

  • 2021. május 30. 16:00
  • Helyszín, Szegvár 80 néző
  • Szegvári összeállítás: Bihari G., Kelemen, Szűcs (Gémes), Széll (Janó), Bihari D., Bihari T., Nana (Biácsi), Bagi, Piti, Józsa, Vigh
  • Szegvári gólszerző: Piti (2) 39’ 66’ (a másodikat bünetőből)

Tabella

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató