Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szentesre és Szegvárra is jön a Nyári Nemzeti Játékok

2 645

Az alábbi írás a Délmagyarország 2021. június 18-i lapszámában jelent meg. A fotót és az írást készítette Majzik Attila.

Szentes és Szegvár ad otthont idén augusztus 26. és 29. között a Magyar Speciális Olimpia Szövetség által rendezett VII. Speciális Olimpia Nyári Nemzeti Játékoknak. A két településen tizenhat sportágban vetélkednek majd az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség a szentesi versenyt a következő, 2023-as berlini Nyári Világjátékok előválogatójának is tekinti.

– Fontos, hogy hogyan áll a közösség ezekhez a fogyatékkal élő fiatalokhoz. Úgy tapasztaltam, hogy itt szeretettel fogadják majd őket, megfogott a szentesiek befogadókészsége – hangsúlyozta Lengyel Lajos, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség elnöke a nyári játékok szándéknyilatkozatának aláírásán.

A szövetség 2021-ben hetedik alkalommal rendezi meg a Nyári Nemzeti Játékokat, Miskolc, ­Székesfehérvár, Zánka, Kecskemét és Szombathely után idén Szentes és Szegvár ad otthont a versenyeknek.

Az augusztusi játékokra hat-nyolcszáz sportolót várnak majd. Mint Szabó Zoltán, Szentes polgármestere elmondta, a városban nem előzmény nélküli a nyári rendezvény, „A szeretet mindent elfogad” címmel már hagyománya van a városban a fogyatékkal élők sportnapjának. A városvezető kiemelte, Szentes, mint a nemzet sportvárosa alkalmas a rendezésre.

A közép, a súlyos és a halmozottan értelmi fogyatékossággal élő fiatalok tizenhat sportágban próbálhatják ki magukat a Kurca-parti városban, a versengés egyben a 2023-as berlini Nyári Világjátékok elő-válogatója is. – A szentesi egy nagyon fontos állomás lesz, már régóta készülnek a sportolóink. Az ő életükben a mozgás, a sportolás lehetősége kiemelten fontos – tette hozzá Lengyel Lajos.

Ezt Wladár Sándor olimpikon, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség nagykövete azzal egészítette ki, hogy

a szentesi Nemzeti Játékok a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségét is növelheti a sport terén.

– Kötelességemnek érzem támogatni ezt a mozgalmat és segíteni a munkájukat. Olyan élményhez szeretnénk juttatni a fogyatékkal élő gyerekeket, fiatal felnőtteket, amiket én is megtapasztalhattam sportolóként – mondta el lapunknak Wladár Sándor.


- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató