Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

József vagyok, a testvéretek – Ezüstmise Kolozsváron

0 579

Szívet-lelket melengető, hitet, erőt, reményt adó, hosszú időre feltöltődést nyújtó élményben volt része azoknak, akik június 20-án részt vettek László Attila Kolozs-Dobokai főesperes ezüstmiséjén Kolozsváron. Attila atyát sokan ismerjük Szegváron, hiszen több mint 30 éves barátság fűz minket össze.

Hála Istennek, jó néhányan jelen lehettünk Szegvárról is a 25 éves papi évfordulón, amely szinte leírhatatlan: egy igazi krisztusi ember állt előttünk, mély hittel, Krisztustól tanult szeretettel, nagy-nagy tenni akarással. Az ünnepről szólni, arra szavakat találni nehéz, egy mélységes szeretetközösségben megélt esemény volt. – Ilyen lehet a Mennyország, amiért érdemes mindent egy lapra feltenni.

A szentbeszéd egy igaz Ember őszinte vallomása életéről, mélységről és magasságról, Isten feltétel nélküli szeretetéről, az önzetlenül odaadott mindennapokról.

László Attila főesperes úr prédikációját az alábbiakban olvashatják. Remélem, mindenki megleli benne azt, ami szíven találja, megérinti, elgondolkodtatja és erőt ad a továbbiakhoz:

„Ünneplő Testvéreim, Szeretteim!
Papszenteléskor, primiciakor elhangzik egy ének, a levita éneke, melynek egyik sora így hangzik: Mily szédületes magasokba állok.
Amikor már gyermekként papságot akartam, nem ezért akartam. Ez valahogy sosem volt tudatos. Később sem, már a papság előtt, mikor jelmondatot választottam: „József vagyok, a testvéretek”.
Testvérnek lenni. Lenni. Istené lenni. Vonzott, hogy ez milyen mély megtapasztalást adott az egyiptomi Józsefnek. A Lét megtapasztalása történt vele az örömben vagy kiszolgáltatásban, kilátástalanságban, Őt csak még jobban összekapcsolta a Lét-adóval, Istenével. Neki több erő adatott ehhez, azaz több erőt munkált ki magában szilárd elköteleződésével.
Én csak próbálkoztam, s ma itt állok úgy, hogy mindenkinek tudása van rólam. Saját valóságlátása, vagy akár eldöntése szerint, tudja, hogy szavakon, ruhán és ünnepen túl ki vagyok, igazából mit érek, vagy mit érhetnék. Ma ennek meglátását kérem ajándékul az Istentől. Ma ő is elmondta, hogy kinek lát: fiam vagy. Hiszem, hogy Ő meghívott, hogy mikor, mi célból. A hívásban sosem volt kétségem, még ha oly sokszor nem is ezt tükröztem életformálásommal, csalódást okozva, bosszankodva vagy szenvedve, hogy én csak ekkora erővel tudom. Mindegy nem volt soha. S mikor barátaim, társaim mindegyet mondtak, én azzal üzentem, hogy mennyire nem az.
Gyönyörű gyermekkorom volt, szerető családban, faluközösségben, ahol sok ember erősítette a hitem. És bár már akkor megtapasztaltam, hogy sok embernek a mások fölé emelő erő a fontos, ma köszönöm Istennek, hogy ennek lelkületétől megóvott. Én úgy látom az egyiptomi Józsefet, mint aki csak lenni és szeretni akar: Istent, embert nagy bizalommal. Ezért megadatott neki, hogy szolgálhassa övéit, kiemelt helyen, kiemelt módon. Így láttam a papságot, így akartam pappá lenni. Így akarok ma is.
Akkor nem láttam az utat, hogy Józsefhez hasonlóan ezt végig kíséri a testvérek irigysége. Voltak nehéz, nem akart helyzetek, magamra maradottság napjai, de mindezt mindig beragyogta Isten jelenléte és ereje. Amiért mindig akartam a papságot, az öröm ily módon való megélése. És ez megadatott. Itt és így látom a leghelyesebbnek az életemet.
Pap vagyok. Már 18 éve is azt éreztem, hogy megérkeztem a fáraó udvarába. Kiemelt feladatot kapott Székelyudvarhely. Tévedtem. A nagy kihívás egy esztendeje érkezett. Miért mertem vállalni? Mert mindig hittem, hogy Isten vezet. Abban is, amit én nem akarok, amihez kevésnek érzem magam. A hit, adnom kell, amit tudok, a többit elvégzi Ő. Ehhez szabadságot adott. Itt nemrég, betegségemben, a halál küszöbén tudtam igazán megköszönni. S Isten akkor nagy békét adva válaszolt. A 16. zsoltár szava enyémmé lett, „Uram, örökrészem és kelyhem, Te tartod kezedben életem”.
22 éves ifjúként hoztam meg elköteleződésem, döntésem. Akkor az a felismerés adott bátorságot, hogy tudtam a krisztusi papság közösséget feltételez. Mint ahogy mindnyájunk hite is. Hittem, hogy krisztusi életre törekedve én nem leszek egyedül. Ma is ezt vallom, annyi igazítással, hogy krisztusivá nem tudom, mennyire sikerült lenni, – többször nem, sajnos gyengén, bűnösen, – de azt tudom, hogy már a törekvés meghozta annak ajándékát, hogy én soha nem voltam egyedül. Éltem meg a magány mélységeit, de nem voltam egyedül. Ma mindenkit, akit utamon nekem adott az Úr, áldással köszönöm.
Készülve újabb meglepetésekre, mert amikor a Szentlélek beavatkozik az ember életébe, a mi életünkbe, az mindig valami újdonságot hoz, meglep, megdöbbent, olykor meghökkent és felkavar. De teljesebb emberré lehetek, lehetünk.
Papságom révén számomra felsejlett, hogy milyen szép az Isten, s hogy ezt megmutathatom, rácsodálkozhatok és rácsodálkoztathatok, ez adja a hívatásom örömét.
Szorongás és öröm számomra ez a mai ünnep. Szorongás, mert Szent Mihállyal együtt kiáltom „ki olyan, mint Isten!”. Keresztény létünket élni nem könnyű, mert a kereszténység sosem volt a törpék vallása. Öröm, mert hálát adva megerősítetek. Öröm az ünnep, az örvendezés órája, hogy megerősödve kimondhassuk, megmutathassuk végeredményben nem érdemes másként élni, másként lenni.
Én hiszem, történjen bármi, Jézus Krisztusban Isten a mi oldalunkon áll, mindig velünk van. E nap megtapasztalásáért Egyházanyánk körbeölel minket. Rábízhatjuk magunkat, mert bizonyosan elvezet a teljes boldogságra, amely után a szívünk vágyakozik.
Papságomat, amiért ma hálát adok veletek, ma 9128. napja élem. Sok öröm és sok feltett miért ideje, de legtöbbje Isten titka marad. Csak azt tudom, a titkot nem magyarázni kell, a titkot átélni és befogadni kell. Így akarok titok lenni, naponta tanulva, hogy elég, ha Istené vagyok. Talán így teszek mindent én. Én ma ezt vágyom.
Mindenkinek mindent köszönök. Mindent köszönök! Vágyom a Szentlelket, Ő legyen segítőm, belső mesterem, iránytűm a hiteles megkülönböztetésben, hogy tudjak másokat hitelesen vezetni. Mindenki számára a Jóisten álmának teljesedését kérem, áldással, reménnyel, egyházunk hitének egész bizonyosságával. És arra hívlak, ezt kérjétek imáitokban, ajándékként, mindnyájunk, családjaink, anyaszentegyházunk javára.”

A szívbemarkoló szavak mellett az ünnep földöntúli ragyogása, valamint a kolozsvári Szent Mihály templom ének- és zenekara emelte lelkünket feledhetetlen magasságokba. Kívánom, hogy legalább egyszer az életben mindenki részese lehessen ilyen nagyszerű élménynek, ahol a lelkek összeérnek, együtt dicsérik és áldják Mennyei Atyánkat.

Szabó Irén

Fotóalbum

Iratkozz fel a Szegvár Online híreire!

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Hozzászólások
Hozzászólások betöltése

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató