Az elektronikai hulladékgyűjtésről
A szelektív hulladékgyűjtés fontosságára ma már talán nem kell felhívni a figyelmet, hiszen egyre többen tartják fontosnak a hulladékgyűjtésnek ezt a módját. Természetesen még jobb lenne, ha arra törekednénk, hogy kevesebb hulladék keletkezzen a háztartásainkban.
Mindannyian tapasztaljuk, hogy az elektromos és elektronikus berendezések hulladékainak mennyisége évről évre jelentős mértékben növekszik. A készülékekben található veszélyes anyagok komoly környezeti problémát jelenthetnek. Ennek okán az önkormányzat szervezésében sikerült megvalósítani, hogy konténerek kihelyezésével a felhalmozódott elektronikai hulladékok összegyűjtésre, majd elszállításra kerüljenek településünkről. Ebben volt segítségünkre a Multigrade Környzetvédelmi Kft.
Akik jártak a gyűjtés idején a hivatal környékén, bizonyára döbbenten tapasztalták, hogy mekkora mennyiség gyűlt össze a parkolóban. Összesen 8 konténert raktak meg a Falufejlesztő Kft dolgozói, ami több, mint 240 m3 elektronikai hulladékot jelent.
A gyűjtés híre elérte a környező településeket is, így azzal a szomorú ténnyel kellett szembesülnünk, hogy vidékről is hoztak hulladékot a konténerekbe. (Szerencse, hogy elhozták a konténerig, és nem útközben szabadultak meg tőle.)
A szervezés sikeresnek mondható, sokan köszönték meg a lehetőséget a falu vezetőinek, akik továbbra is azt hangsúlyozzák, hogy a környezettudatos, jövőorientált magatartás mindenkitől elvárt.
A gyűjtés megvalósításában és szervezésében közreműködött dr. Juhász Tünde kormánymegbízott asszony, Szabó Tibor György polgármester, dr. Szecskó Tamás jegyző, Bandula Ferenc Szegvári Falufejlesztő Kft. ügyvezetője és a Szegvári Falufejlesztő Kft. dolgozói. Ezúton is köszönjük a munkájukat!