Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

10 év után újra a Megye II.

2 364

Az FC Szegvár Sportegyesület felnőtt labdarúgócsapata az előző szezonban 4. helyen végzett a Megyei III. osztályban. Alapvetően az első és a második helyezett jutott volna feljebb egy osztállyal, de mivel a dobogós csapatok nem vállalták a feljutást, ezért felkérték a szegvári csapatot.

Marsovszki Dániel Alelnök:

„A nevezéseket rendben beadtuk a július 2-i határidőig.
Felnőtt csapatunkat a Megyei III. osztályba neveztük, majd Július 5-én érkezett az e-mail, hogy lehetőségünk van a Megyei II. osztályban indulni, még aznap este összegyűlt a csapat és eldöntöttük a kérdést, vállaljuk a magasabb osztályt.”

Legutóbb éppen 10 évvel ezelőtt szerepelt szegvári futballcsapat a II. osztályban, akkor az utolsó helyen végzett a tabellán és kiesett a III. osztályba, azóta megjárta már a IV. osztályt is a csapat, viszont az utóbbi 6 szezonban már stabil III. osztályú volt.

A csapat Július 20-án kezdte meg a felkészülést az új szezonra, távozott az előző szezon keretéből Janó László, Gémes Zoltán, Gedai Endre, Biácsi Bendegúz (mind a négyen MAS SE), Puhala Krisztián (Csanytelek SC), ifj. Bagi Endre (Hódmezővásárhelyi FC).
Érkezett a csapathoz Kanalas Ádám (Nagymágocs SE), Friedl Máté, Szabó János (mindkettő Mindszenti SC), Tolnai Attila (Csanytelek SC), Csillagkuti Jácint (újrakezdi a futballt – legutóbb Szentesi Kinizsi SZITE utánpólás).

A Megyei II. osztály csapatai a 2021/2022-es szezonban: Csanytelek SC, Csengele KSE, FC Szegvár, FK 1899 Szeged, KSE Balástya, Mártély SK, Mindszenti SC, Sándorfalvi SKE, St. Mihály FC, Szegedi Pázsit SE, Székkutas TC, Tömörkény KSE, Üllési ISE, Zákányszéki Községi SportkörA Csongrád-Csanád Megyei kupa 1. Fordulóját már az előttünk álló hétvégén megtartják, ezúttal minden megyei csapatnak neveznie kellett.
A Július 13-i sorsoláson az FC Szegvár az előző szezon egyik Megye IV-es bajnokát, az Ásotthalomi TE-t kapta ellenfeléül. A mérkőzés vasárnap 17:30-kor kezdődik Ásotthalmon. Az előző szezonban a legjobb 8 között kellett ettől a sorozattól elbúcsúznia a szegváriaknak, a győztes a lejobb 32 közé jut. Döntetlen esetén büntetőrúgások döntenek a továbbjutásról.

Az első bajnoki mérkőzés Augusztus 22-én 17:30-kor lesz a Szegvári sportpályán, az ellenfél Zákányszék lesz.

Az FC Szegvár őszi bajnoki mérkőzései:

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató