Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Helyreigazítás – Szabó Tibor György polgármester közleménye

3 866

Az alábbi közleményt Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere juttatta el hozzánk.

Kedves Szegváriak!

A Délmagyarország napilap mai (2021.09.08.) számában Gémes László, a megyei közgyűlés elnöke a szegvári rendelőintézet felújításáról nyilatkozott. Ahogy megszokhattuk, kijelentései nem felelnek meg a valóságnak, a tényeket elferdítve, az igazságot elhallgatva, hamis látszatot keltve félretájékoztatja a napilap olvasóit.

A tények makacs dolgok, mert nehéz velük vitába szállni. Kérem, engedjék meg, hogy Gémes László hamis állításait kiigazítsam, és az egészségház felújításával kapcsolatos tényeket Önök elé tárjam.

A felújításra a szegvári önkormányzat és a megyei önkormányzat közösen, konzorciumi megállapodás alapján nyújtott be támogatási kérelmet. A támogatási szerződés 2021. január 27-én lépett hatályba. A támogatás teljes összege 142.737.045,- Ft, amelyből a kivitelezést és az eszközbeszerzést a szegvári önkormányzatnak (130.317.335,- Ft) kell, a projekt adminisztrációját pedig (tervezés, engedélyezés, közbeszerzés, projektmenedzsment, műszaki ellenőrzés) a megyei önkormányzatnak (12.419.710,- Ft) kell megvalósítania.

A támogatás összegét 2021. február 15-én előlegként meg is kapta mindkét önkormányzat, azaz Szegvár kapott 130 milliót, a megyei önkormányzat pedig több mint 12 milliót. Az általunk kapott támogatás azóta is ott pihen az arra elkülönített számlán.

A közbeszerzési feladatokat tehát a megye vállalta és örömmel olvastuk a Délmagyarország napilap 2021. március 11-i számában Gémes László nyilatkozatát arról, hogy a közbeszerzési hirdetmény napokon belül ki lesz írva.

A megyei közgyűlés elnöke azonban nem mondott igazat, mert az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer adatai szerint a közbeszerzési hirdetmény csak majd 4 hónappal később, 2021. július 4-én került közzétételre, a beadási határidő pedig július 30. napja volt.

A közbeszerzési felhívásra 2 ajánlat érkezett, amelyek közül az alacsonyabb is több mint 35 millió Ft-tal haladta meg a rendelkezésre álló forrást. Tekintettel arra, hogy ezt az önkormányzat saját forrásból nem tudja biztosítani, ezért szükséges a plusz forrásra többlet támogatást igényelni. A megyei önkormányzat tájékoztatása szerint ez legalább 6 hónapos csúszást fog eredményezni, mert új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni.

Fentiekre figyelemmel súlyosan sportszerűtlen az a kijelentés, amely szerint a szegvári önkormányzat megkapta a fejlesztési lehetőséget, de nem lépett azonnal. Ezt visszautasítom, mert teljesen alaptalan. Miért is késlekednénk? A korábbi rendszerrel ellentétben a polgármester megtalálható az önkormányzatnál, a támogatási összeg a számlánkon, a közbeszerzési felhívás része a vállalkozási szerződés, akkor mi akadálya lenne a szerződés aláírásának és a kivitelezési munkálatok megkezdésének?

Az viszont elgondolkodtató, hogy a megyei közgyűlés elnökének nyilatkozata ellenére a megyei önkormányzat miért húzta el 4 hónappal a közbeszerzés kiírását.

Megjegyzendő, hogy a korábbi TOP-os pályázat keretében felújított Kurca-parti Óvoda esetében is 11 millió Ft-tal haladták meg igazoltan a kivitelezési költségek a támogatás összegét. Erre a többlet költségre a Magyar Államkincstár jóváhagyó és támogató nyilatkozatával támogatási kérelmet terjesztett elő az önkormányzat az illetékes minisztériumnál. Hónapok óta várunk a támogatásra, de ígérete ellenére sem Farkas Sándor képviselő úr, sem Gémes László nem tudta vagy nem akarta elérni, hogy a támogatást a szegváriak megkapják és a kivitelező Falufejlesztő Kft. végre a pénzéhez juthasson.

Tisztelettel kérem Önöket, amennyiben hiteles, rendszeres és objektív híreket szeretnének olvasni a továbbiakban, a szegvaronline.hu oldalon valamint a polgármesteri Facebook oldalamon megtehetik

Szabó Tibor György polgármester

Délmagyarország, 2021. március 11.

Délmagyarország, 2021. szeptember 8.

Kapcsolódó írás:

- Szegvár Online hirdetés -

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató