Szegváron a Kántor és Rozmaring utca sarkán évtizedekig működött egy vegyesbolt, amelyet Szlávik Mihály és felesége Szlávik Mihályné (Puskás Jusztina) alapított az 1920-as években.
„Ennek a boltnak az udvarán volt egy fürdőmedence, a bolt előtt lévő ártézi kút, ami két csővőn mindig folyva adta a jó vizet, be volt vezetve a medencébe és lehetett a fiatalságnak tavasztól őszig fürdeni.”
– emlékezik vissza Pusztai János, a Szegvári Napló 15 évvel ezelőtti lapszámában.
Szabóné Bihari Erzsébet keresett meg azzal az ötlettel, hogy jó lenne archiválni a szatócsboltból megmaradt iratokat, hirdetéseket, árumintákat. Ez jóval nagyobb feladat volt, mint elsőre gondoltam, de úgy érzem, hogy megérte, mert nagyon sok korabeli dokumentum, reklám lett digitalizálva, s ezzel megmentve az utókornak.
„Kedves Szegváriak!
Volt valaha a Kántor és Rozmaring utca sarkán egy vegyesbolt, amelyet akkoriban régen szatócsboltnak neveztek. Tulajdonosaik Szlávik Mihály és Szlávik Mihálynénak – szeretett volt szomszédoknak szeretnék emléket állítani ezzel.
Kereskedelmi iskolám kezdetén kaptam Jusztika nénitől régi üzleti papírokat, ami már akkor is érdekes volt. Zoli segítségével ezek most láthatóvá válnak mindenkinek.
Gondolom sokan emlékeznek még Szlávikékra. A faluban vannak még rokonaik. Sajnos a Szlávik-kút már nem létezik, pedig a szegvári elszármazottak szokták keresni, emlegetni. Talán akad valaki, akinek van fotója is. Gyermekkorunkban onnan hordtuk a vizet kantával és természetesen jót pancsoltunk.
Köszönöm Purgel Zoltán a segítséget.”
Szabóné Bihari Erzsébet
Az archivált iratokból az is kiderül, hogy (napra pontosan) 100 évvel ezelőtt – 1922. január 21-én a napi árbevétel 307 Korona volt, amelyből másfél százalék adót – 5 Koronát – kellett fizetnie a kereskedésnek.
Érdekes, hogy a falusi, paraszti lakosság körében az 1920-as években egyre inkább elterjedt a reggeli kávézás (tejeskávé beleaprított kenyérrel). A Franck márkájú kávé ebben az időszakban egész Közép-Európában igen népszerű volt. A német licenc alapján Jánossomorján gyártott pótkávé az 1960-as évekig volt forgalomban Magyarországon.
A „Szlávik kincsek” között jó pár Franck kávé reklámot találtam. A Franck által kiadott ABC füzetből például megtudhatjuk, hogy
„Iskolába indul Imre és Iluska,
Jól tanul mindegyik,
Egyikük sem lusta.
Franck-os kávét isznak
Mielőtt elmennek,
Tudják is a leckét, egyesre felelnek.”
(Akkortájt az egyes érdemjegy volt a mai „ötös”.)
Vagy például:
„Gépész bácsi derék ember,
Szeszes ital néki nem kell.
Inkább Franck-os kávét iszik,
Ettől nyugodtan dolgozik.”
Az értékek között találtam egy érdekes „reklámajándékot”, egy fali gyufatartót, amely a Franck márkanévvel van „logózva”. Természetesen gyufa is volt benne – s mivel az utóbbi időszakban problémáim akadtak a mai gyufák használatában, ezért gondoltam, hogy kipróbálom a 100 évvel ezelőtt gyártott „Szikra biztonsági gyujtót”. Mondanom sem kell, hogy elsőre úgy meggyulladt a gyufa, hogy alig bírtam elfújni – igaz, utána ki is kellett szellőztetni, de a funkcióját jobban ellátta, mint a ma kapható „biztonságos” gyufák.
A ma élőknek érdekes lehet az 1948-ban vízjeles papírra nyomtatott cukorjegy, amelyet 1940 áprilisában vezettek be Magyarországon. A kristálycukor általános fejadagját városokban személyenként heti 12 dkg-ban, a községekben 7 dkg-ban állapították meg, többet kaptak a terhes és szoptató anyák, a 12 éven aluli gyermekek és orvosi igazolás alapján a betegek.
Pénztárbizonylatokat, szállítóleveleket találtam környékbeli nagykereskedésektől is, például a szentesi Austlander Sándor Italnagykereskedéstől, a „vásárhelyi” Beregi Lajos nagykereskedőtől, a makói Ehrenfeld és Spitz Részvénytársaságtól és a szegedi Fodor Gyula nagykereskedéstől.
Nagyon szép és igényes termékmintákat fedeztem fel. A francia Dollfus-Mieg et Compagnie (D.M.C.) textilipari vállalat legalább 500 színben kínált minőségi horgoló fonalat. Termékkatalógusuk minősége a mai időkben is megállná a helyét! A cseh Waldes Kohinoor vállalat patentjeiből is lehetett rendelni a boltban. (Érdekes, hogy mindkét vállalat működik a mai napon is.)
Figyelemre méltó „lelet” a Szegedi Szabadtéri Játékok 1961. évi plakátja, amelyből kiderül, hogy 61 évvel ezelőtt Szinetár Miklós rendezésében a János vitéz daljátékot adták elő a színészek.
Egy érdekes újságcikket is találtam a Délmagyarország napilap 1966. január 21-i lapszámában. A cikk arról szól, hogy Szlávik Mihály bácsi apukája mészárosinasként szolgálhatott Petőfi Sándor apukájánál.
Szlávik Mihály bácsi 1974-ben hunyt el. Szlávik Mihályné Jusztika néni egy évvel később egy testvérpárt – Kelecsényi Csillát és Kelecsényi Csabát – „fogadott örökbe” s nevelt fel. Csillától megtudtam, hogy akkoriban Szlávik Mihály bácsi gondozta önkéntesen a mai szegvári Szabadság téri parkot. Amikor a Szlávik házaspár a nevelőotthon előtt sétált el, a drótkerítésen keresztül mindig adott cukorkákat az udvaron játszó árva gyerekeknek. Szlávik Mihályné 1995-ben halt meg.
Tavaly augusztusban jelent meg felhívásom a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban, melyben „képeket és emlékeket” kerestem az egykori Szlávik szatócsboltról. A legtöbb tárgyi anyagot Szabóné Bihari Erzsébettől kaptam, segítette a munkámat Kelecsényi Csilla, és még jó páran.
Kaptam néhány ellenőrizetlen információt is, például volt, aki tudni vélte, hogy Szlávik Mihály bácsi távoli rokonságban áll Szlávik János főorvos Úr nagyszüleivel. (Szlávik János főorvos Úr a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője, s manapság gyakran lehet látni Őt a járványügyi sajtótájékoztatókon.) A Kántor és Rozmaring utca sarkán lévő épületben jómagam is voltam kisgyermekként, hiszen Szlávik Mihályné Jusztika néni anyai nagypapámnak volt testvére, s unokatestvéreimmel többször játszottunk náluk.
Ha valakinek van olyan emléke a Szlávik boltról, amelyet szívesen megosztana velünk, kérem küldje el a zoltan@purgel.hu e-mail címre, s frissítjük az írást.
A teljes archívum
Szegvári képek, szegvári emlékek
