Sokszínű zenei programok voltak a Szegvári Falunapokon
A múlt heti programon öt együttes és öt egyéni előadó lépett fel, különféle zenei stílusokat képviselve, így mindenki élvezhette a magának tetsző zenét.
A két évvel ezelőtt alakult Lini and her Stepbros Együttes néhány saját daluk mellett előadott népszerű slágereket a pop-tól a rock-ig. A zenekarnak két szegvári tagja is van, Szűcs Máté és Szűcs Gergő.
Az FSCBAND Együttes rock koncertet adott. A banda célja a közönség szórakoztatása és a zenélés élvezete. Ez a pénteki programon jól sikerült.
A szegvári Twinners Együttest ismerősként üdvözölhettük, hiszen a piactéri koncertek programsorozaton is felléptek már. Feldolgozásaik nagy sikert arattak, koncertjük éjfél kettő órakor ért véget. Az együttes szóló énekese a szegvári Kószó Ádám.
Augusztus 20-án a kedvezőtlen időjárás miatt a Művelődési Házban tartotta meg operett műsorát Szélpál Szilveszter és Somogyvári Tímea Zita, akik a Szegedi Nemzeti Színház tagjai. Nagy sikert arattak, közönségüket is „megénekeltették”.
A Szabadság téri színpadon folytatódott a programsorozat, ahol Postás Józsi, a Dáridó műsor felfedezettje szórakoztatta közönségét mulatós slágereivel. Sajnos nagyon rövidre sikerült a fellépés, mert mindössze három számot adott el, úgy tudjuk, hogy egy másik fellépésére sietett, vagy az augusztusi nyugdíjakat kellett kézbesíteni.
A „Csináljuk a fesztivált” című TV műsor győztese, Péter Srámek a legnépszerűbb magyar számok feldolgozásait adta elő. Felcsendültek Korda György, Zámbó Jimmy és Delhusa Gjon slágerei.
Éliás Gyula énekművész, zeneszerző „jazzesen popos és „popposan jazzes” zenéin táncra perdült a közönség. Saját zeneszámain kívül előadott nagy világslágereket is, Frank Sinatra-tól Máté Péterig.
Számomra kellemes meglepetés volt a Flitter Zenekar fellépése. Az együttes egyik alapító tagja Gazsó József (úgy is mondhatjuk, hogy a szegvári postás Józsi) elmondta, hogy széles, szinte minden zenei stílusra kiterjedő repertoárral rendelkeznek. Koncertjükön népszerű magyar slágereket adtak el.
A legfiatalabbak sztárja, a „Nemazalány X Sofi” formáció nagy sikert aratott szegvári fellépésükön. Az együttes tagjai, Halastyák Fanni, azaz Nemazalány és Ádám Szófi régi ismerősök voltak még iskolás korukból, majd néhány évvel később egy baráti összejövetelen találkoztak egymással, azóta együtt járnak fellépésekre. A lányok zenéi több milliós megtekintést érnek el a YouTube-on.
A zenei programokról videó összefoglaló készült, amely videóalbumunkban megtekinthető.
További fotók a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban láthatók.