(A tehetséges szegvári gyerekeket támogató, új alapítvány előtörténete)
Forrás: Szegvári Napló, 2022. júliusi lapszám. (A cikk szerzői nem szerették volna nevüket feltüntetni.)
Fotó: Lucz Ferenc
Azok, akik június 18-án jelen voltak a nyolcadikosok meghitt, szép, megható, olykor vidám ballagási ünnepségén a szegvári általános iskolában, hallhatták, hogy folyamatban van egy új alapítvány bejegyzése községünk tehetséges tanulóinak támogatására. Néhány szóban az is elhangzott, hogy az alapítvány alaptőkéjét iskolánk régi tanulója, a falunkból évtizedekkel korábban elszármazott Németh Lajos biztosította. Mivel 44 éve az Amerikai Egyesült Államokban él, a korosztályánál fiatalabbak már nem ismerik, ezért szeretnénk néhány szóval, egy-két rá jellemző történettel bemutatni őt, hogy nagylelkű támogatásának hátterét minden ma Szegváron élő gyerek, fiatal és idős ember megismerhesse.
Éppen 50 évvel ezelőtt a ballagó három osztály egyikében, a 8. c-ben ott sétált osztályfőnöke után Németh Lajos is, a Réti telepen élő vidám, kedves, megnyerő kamasz. Jó eszű, eleven, ötletektől vezérelt lénye igen gyakran keveredett bajba, de legalább olyan sokszor lepte meg családját, tanárait és társait szokatlan, elismerésre méltó tetteivel. Sok minden érdekelte, szeretett sportolni, hajtott a győzelemre, de a munkalehetőségeket is mindig megragadta. 14 éves korában például tavasztól őszig hajnali 3 órakor kelt, hogy megtanuljon kaszálni, mert erős, izmos karokat szeretett volna. Nagyon érdekelték a gépek, motorok. Szívvel-lélekkel szerelte szét az akkoriban sztárnak számító Babetta kismotort, hogy megismerje annak felépítését, alkatrészeit, és esetleg működőképes formában állítsa újra helyre, ami hol sikerült, hol nem.
Szívesen irányította társait. Előfordult, hogy pajtásaival közösen látogatták meg az őrsi foglalkozásra tartva az útjukba kerülő almáskertet, letépve fejenként egy-két almát, amit a gazda felháborodott bejelentése után az igazgatóhelyettes úr jókora pofonokkal honorált az iskolában. A legnagyobbakat, mármint pofonokat szegény Lajos kapta, mert ő volt az őrsvezető. Ezen aztán az osztálytársai és osztályfőnöke háborodott fel mérhetetlenül, mert milyen ember az, aki néhány alma miatt képes megveretni a gyerekeket. Persze ilyenkor a sajnálkozás, vigasztalás után együtt levontuk a legfontosabb tanulságokat, például, hogy hiába nem okozunk különösebb kárt senkinek, mégsem illik a más munkájának gyümölcsét, ebben az esetben az almáját leszüretelnünk.
S ha már az akkori gyermekmozgalomról szó esett, ugyanis az őrsök ennek a mozgalomnak a kisebb egységei voltak, érdemes megemlíteni Lajosnak az úttörőcsapat kürtjéhez fűződő viszonyát. Minden komoly rendezvényen megszólaltatta a csapat kürtöse a féltett hangszert, a kürtöt. Felsős korában Lajos elnyerte a csapat kürtösének címét, így hazavihette a kürtöt, hogy legyen lehetősége a gyakorlásra. Gyakorolt is szorgalmasan, de ennek nem mindenki tudott igazán örülni. Egy szép napon bejött az iskolába három idős néni, s miután megtudták, hogy Szencziné Piroska a kürtös osztályfőnöke, hozzá fordultak panaszukkal és kérésükkel. Szószólójuk a következő szavakkal fordult az osztályfőnökhöz:
Kedves Tanár néni! Tudja, mi idős emberek este korán fekszünk. Amikor már éppen elalszunk, ez a gyerek kiáll a sarokra, és elfújja a takarodót, de olyan hangosan, hogy attól még a halottak is feltámadnak. Persze mi is felébredünk, és forgolódunk hajnalig. Mikor reggel felé mégis sikerül elszenderülnünk, riadtan ugrunk ki az ágyból, mert ez a gyerek már az ébresztőt fújja a sarkon. Tudjuk mi, hogy nem rosszaságból teszi, mégis szépen kérjük, vegye el tőle ezt a fránya trombitát.
Hát a „trombitát” szerencsére nem vették el tőle, csak megkérte az osztályfőnöke, hogy változtasson a hangszer megszólaltatásának időpontjain. Szép eredménye lett a gyakorlásnak, mert megnyerte a kürtösök megyei versenyét.
Ötleteinek megvalósítása során olykor komolyan felmerült az újabb pofonok lehetősége, de tanárai közül többen, azok, akik igazán ismerték őt, s tudták, hogy soha senkinek nem akar rosszat, vállvetve próbálták Lajost egy-egy újabb veréstől, büntetéstől megmenteni. Emlékezete szerint a két Piroska néni, Kőrösiné és Szencziné mindig mellette álltak, de többi tanárára is szeretettel gondol vissza.
Sok-sok elfoglaltsága mellett a tanulásra nem sok ideje maradt, gyakran előfordult, hogy reggel sebtében igyekezett az elmulasztott házi feladatokat lefirkantani. Kérte, hogy az osztályban a lányok tegyék ezt helyette, szívesen meg is tették volna, de sajátos, egyedi írásmódját senki sem tudta utánozni, így kénytelen volt kapkodva tenni, amire az időből futotta. Mivel könnyen tanult, ragadtak rá azok az ismeretek, amelyek igazán érdekelték, így a tanulmányi eredményével ő mindig, családja és tanárai gyakran voltak elégedettek.
Osztályfőnöke sok időt töltött vele, s mivel nyílt, őszinte gyerek volt, rövidesen jól ismerte, így tetteinek rugóit is megértette. Lajos most, ennyi év után is úgy érzi, hogy türelemmel, szeretettel, odafigyeléssel, a gyerek személyiségének és hátterének, körülményeinek megismerésével, vadhajtásainak finom lecsipegetésével, bátorítással és a szükséges segítség biztosításával a legcsintalanabb gyerekből is értékes, nemcsak a maga, de a körülötte élők számára is hasznos, szép, tartalmas életet élő felnőtt válhat. Szeretettel gondol vissza régi iskolájára, hiszen kedves tanárai nem szidással, elmarasztalással, negatív kritikával próbálták „nevelni”, ezek helyett sok szeretet, megértést, igazi segítséget kapott tőlük. Szerencséje volt, mert az általános iskolai tanulmányait befejezve Szentesen sem csupán tanárok, hanem néhány igazi pedagógus vette körül, akiktől az itthonihoz hasonló megértést, támogatást kapott. Értékelték határtalan érdeklődését, munkabírását, s vele együtt mindent elkövettek azért, hogy jó szakember, sikeres felnőtt, kiváló esztergályos váljon belőle.
Tizenkilenc éves korában, 1977-ban elindult világgá, s hosszú, viszontagságokkal teli út végén érkezett az Egyesült Államokba. Hamar rájött, hogy bizony ott sincs kolbászból a kerítés, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Lépésről lépésre sikerült megteremtenie mindazt, amit célként maga elé tűzött. Munkaszeretete, kitartása révén komoly vállalkozás tulajdonosaként, boldog családfőként éli életét. Elmondása szerint soha, egyetlen nap sem múlt el az életében anélkül, hogy ne gondolt volna szeretettel Szegvárra, családjára, itteni iskolájára, osztálytársaira, tanáraira, a tőlük kapott értékes útravalóra. Máig úgy érzi, hogy az itt szerzett tudása, személyiségének fejlődése, tapasztalatai nélkül ma nem lenne az a sikeres felnőtt, akivé vált. Rendszeres, hosszú telefonbeszélgetések során ezeket a gondolatait mindig megosztja kedves volt osztálytársával, Ternainé Kovács Ancikával, aki az alapítvány ügyeit is kézben tartja, intézi.
Úgy gondolja, hogyha egy tehetséges, értelmes, társait, a körülötte élőket szerető, értük tenni akaró gyermek élvezi a környezete támogatását, ez biztosan meghozza számára az igazi sikereket. Olyan eredményeket, amelyek nem csupán őt boldogítják, de mindazok örömmel élvezik, akik valamilyen módon részesei voltak e siker elérésének. Elhatározta, hogy lehetőségeihez képest ő is hozzájárul néhány szegvári ifjú eredményeinek elismeréséhez. Tőkét biztosít egy alapítvány létrehozásához, amely célul tűzi ki, hogy minden tanév végén néhány tehetséges, szülőfalujáért, közösségéért is sokat dolgozó, ezen a téren is szép eredményeket felmutató tanulót pénzjutalommal támogat. Az alapítvány céljai között szerepelni fog, hogy az általa elismerésben részesített tanulót életútján továbbra is követi, és kiemelkedően értékes tevékenységét lehetőség szerint később is támogatja.
Lajos 1.000.000 forint alaptőkét küldött e célra. Az alapítási folyamat még nem zárult le, de nem szerette volna, ha a terv megvalósítása egy évet csúszik, ezért most az alapítványon kívül 4 tanuló (Gajda Sára, Gila Viktória, Szabó Levente és Vígh Erika) fejenként 50.000 Ft jutalmat kapott. Hogy az alapítvány alaptőkéje ne csorbuljon, ezzel az összesen 200.000 forinttal megnövelte a támogatás összegét, tehát 1.200.000 Ft-ra nőtt az általa biztosított induló összeg.
Reméljük, hogy példáját követve az itthon maradottak is hozzájárulnak majd az alapítvány sikeres működéséhez, s akik számára nem jelent leküzdhetetlen terhet, egyéni befizetésekkel növelik majd ezt az összeget. Később az adók 1%-a is szóba jöhet, valamint pályázatokkal is lehet majd erősíteni az alapítványt. Szegvár jövője a fiataljai megtartásában, sikereik közös élvezetében is rejlik, ezért hálás köszönettel vesszük Lajos ötletét és nagylelkű felajánlását, kiváló egészséget, életének minden területén további sikereket kívánunk.
Nem ez az első eset, hogy Lajos komoly anyagi támogatást nyújt a szegvári gyerekek egy-egy csoportjának. Például évekkel ezelőtt, a két lakásotthon indulása után osztályfőnöke segítségét kérte ahhoz, hogy az ott élő gyerekek karácsonyának boldogabbá tételében segítse őt. Akkor is nagyon szép összeget küldött e célra, amelyet az otthonok nevelőtanárai javaslatai alapján karácsonyi meglepetésként edzőtermi és egyéb sporteszközök, például kerékpárok beszerzésére fordítottak. Akkor nem engedte, hogy megnevezzék az ajándékot biztosító személyként. Akkor sem, most sem a hírnév motiválta. Először az alapítvány kapcsán sem akarta, hogy nevét nyilvánosságra hozzák itthoni segítői, kemény harc után kapták meg a lehetőséget.
Osztálytársai és osztályfőnöke az 50 éves találkozójukra hívják és várják sok szeretettel. Ígérete szerint, mint korábban, most is hazarepül, s boldogan várja, hogy néhány napot velük és szeretett családtagjaival, nővérével tölthessen.
