Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Infravörös fotók Szegvárról

2 091

Ma különleges képsorozatot „hoztam” Nektek, egy speciális technikával infravörös fotókat készítettem kis falunkban. Ma délután csodálatos napsütés volt Szegváron, nagyon szép felhőkkel. Ez egy kiváló lehetőség volt arra, hogy infravörös (IR-infrared) fotókat készítsek.

Az infravörös fényképezés az elektromágneses spektrumnak a látható fény és hősugárzás között húzódó, közeli infravörösnek nevezett hullámhossztartományában történő képrögzítést jelenti. Az infravörös fény az emberi szem által láthatatlan, tehát amikor belenézek a fényképezőgépem keresőjébe, nem látok semmit (mintha a védőkupak rajta lenne az objektíven). Viszont a fényképezőgép látja a dolgokat, mert automatikusan állítja az élességet és az expozíció értékét. Ezt úgy érem el, hogy egy infrared szűrőt teszek az objektívre, amely csak az IR tartományt engedi át.

Az infravörös fény egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy a levegőben, illetve annak páratartalmában alig szóródik, ezért a tiszta égbolt egészen sötét, és a távoli, szürkeségbe vesző objektumok is tisztán, élesen látszanak. A felhők ezzel szemben világosak, így a sötét égen annyira feltűnőek, hogy igazán drámai hangulatot adnak a fotónak, sőt a felhők a kompozíció legfontosabb részei a fotónak.

Remélem, hogy elnyeri mindenki tetszését a mai fotó összeállításom.

Fotóalbum

19 photos
2022.09.10. 001 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 001 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 002 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 002 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 003 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 003 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 004 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 004 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 005 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 005 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 006 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 006 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 007 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 007 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 008 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 008 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 009 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 009 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 010 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 010 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 011 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 011 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 012 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 012 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 013 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 013 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 014 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 014 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 015 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 015 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 016 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 016 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 017 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 017 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 018 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 018 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 019 Infravörös fotók Szegvárról - Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg
2022.09.10. 019 Infravörös fotók Szegvárról – Fotó:PURGEL ZOLTÁN©.jpg

Szegvári képek, szegvári emlékek

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató