
Archív riport ifj. Holman Istvánnal, a 3A Takarékszövetkezet régióvezetőjével
Tegnap láthattak egy 2011. évben készült archív riportot Kis Jánossal, a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet elnökével.
A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet 2017. december 31-én viselte utoljára a Szegvár nevet. Az öt évvel ezelőtti takarékszövetkezeti integrációt követően szomorú és megdöbbentő események sorozata történt a Szegváriak alapította pénzintézetnél. Az új „vezetésnek” öt év alatt sikerült tönkre tenni egy 60 évig nyereségesen működő pénzintézetet.
Most egy ugyancsak archív, 2018. januárban készült riportot láthatnak, amelynek interjúalanya ifj. Holman István. Kis János elnök botrányos körülmények között történt felmentésekor ifj. Holman István ült Kis János „még ki sem hűlt” székébe. S most ennek a mondatnak a végére teszek egy nagy pontot. Egy jó nagy fekete pontot. ●
Az év elejétől a 3A Takarékszövetkezetbe tagozódott a Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet. Az ügyfeleket már az egyesülés előtti hónapokban tájékoztatták az átszervezésről. 2018. január 1-től az országban összesen 12 regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő takarék jött létre. A részletekről Holman Istvánt, a 3A takarékszövetkezet hódmezővásárhelyi régióvezetőjét kérdeztük.