Advent utolsó vasárnapja szeretetet hozott
Advent negyedik vasárnapján, aranyvasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját, amely a szeretetet szimbolizálja. Talán nem véletlenül: az adventi időszakban ahogyan egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, úgy nő a szívünkben és lelkünkben a szeretet. Jézus tanítása szerint szeretnünk kell egymást, és szerintem ez a fajta szeretet magába foglalja a figyelmességet, a türelmet és az önzetlenséget is.
A mai ünnepségen Csernákné Bába Eszter köszöntötte a vendégeket, s nagypapája, Bába József „Fény születik, a kis Jézus megérkezik” című versét szavalta el.
Szabó Tibor György, Szegvár polgármestere köszöntőjében arra kérte a Szegváriakat, hogy őrizzenek meg magunknak minél többet az ünnepből, vigyék magunkkal a karácsony fényeit, építkezzünk évezredes értékeinkből a hétköznapokban is. A polgármester emlékeztetett az első, a második és a harmadik gyertyagyújtáskor elhangzottakra is.
„Meghitt, bensőséges beszédeket hallhattunk az elmúlt hetekben, a gyertyagyújtások alkalmával. Az első ünnepségen Elemér atya gondolataival lettünk gazdagabbak. Kihangsúlyozta, hogy az összefogás milyen fontos a falu életében. Jómagam is fontosnak tartom, hiszen egy település vagy egy térség fejlődését nagymértékben meghatározza, hogy a jelenlévő szereplők – önkormányzat, civil szervezetek, vállalkozók, magánszemélyek – mennyire képesek részt vállalni a mindennapok feladatainak megoldásából.
A második gyertyagyújtáson, Vigh Mária, a Kurca-parti Óvoda vezetője kiemelte, hogy a családok szerepe meghatározó az ünnepi előkészületek során. Megemlítette azt is, milyen sokat számít, hogy a gyerekeket arra neveljük, hogy adni legalább annyira fontos, mint kapni.
Amikor az öröm gyertyáját gyújtotta meg Németh Ildikó, az iskola igazgatója, kiemelte a családi és baráti kapcsolatokat, és elgondolkodtatta a jelenlévőket azon, hogy az anyagi, vagy az erkölcsi javak a fontosabbak.”
A negyedik gyertya meggyújtása után az Adventi Találkozások programsorozaton összegyűlt adományokat adták át. (Összesen 213.000 Ft pénzadományt sikerült gyűjteni.) Az összeg felét a Vighné Németh Ildikó, a Szegvári Forray Máté Általános Iskola intézményvezetője vette át, az összeg másik felét pedig Vigh Mária, a Kurca-parti Óvoda intézményvezetője. Nagyon örültek az adománynak, s megköszönték a felajánlásokat.
A mai napon sor került egy másik pénzadomány átadására is. Egy, a neve elhallgatását kérő személy megkereste Szabó Tibor György polgármestert azzal a kéréssel, hogy az általa felajánlott 100.000 Ft pénzadományt juttassa el a nehezebb sorsú Bihari Józsefnek és családjának.
A mai program legvégén a Szegvári Egyházközség tagjai adták elő a karácsonyhoz kötődő magyar keresztény népszokást, a Betlehemi pásztorjátékot. Nagyon szép és megható Betlehemi játékot láthattunk, szeretném felsorolni a szereplőket: Lukács-Szécsényi Zsanett, Lukács Sándor, Rozgonyi Mária, Blaskovics Sándor, Szűcs Máté, Kovácsik András, Lantos Krisztián, Tóth József, Tóth Boglárka, Kovácsik Rebeka, Lantos Erika, Mácsai Dorina, Béziné Purgel Nóra, Ráczné Purgel Ilonam Tóth Józsefné és Gajda Erika. (Úgy tudom, hogy készült Szűcs Gergő is, de végül nem tudott eljönni.)
A mai programról 54 válogatott fotót és egy 30 perces amatőr, 4K-s felbontású videót „hoztam”. Engem nagyon elvarázsolt a Közösségi Betlehem játék, azt ajánlom mindenkinek, hogy nézze meg a felvételt, mert tényleg nagyon értékes programot adtak elő a Szegvári Egyházközség tagjai, látszik, hogy sokat készültek, s hogy szívükből szólt a műsoruk. (A 4K-s videó csak a Szegvár Online-on látható. Okos TV-n a videófelvétel Youtube csatornámról nézhető meg, amelynek címe: @purgelzoltan)