Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Szeretetet csomagolnak, „szeretet sütit” sütnek

1 697

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegvári csoportja advent idején is kiemelten figyel a nehéz sorsú honfitársaira.  „Szeretet sütit” sütöttek, az ezért befolyt adományból tartós élelmiszert vásároltak.

Ma délelőtt a Katolikus Kör épületében voltam, s sikerült fotókon megörökítenem az önkéntesek „sürgését-forgását”, s azt, hogy milyen lelkesen pakolják az adománycsomagokat, a konyhában pedig épp a töltöttkáposzta főtt, amelyet ugyancsak a szűkölködő családok fognak megkapni.

Gyömbér Ferencnétől megtudtam, hogy a Szentesi Kurca Vidéke Polgári Egyesület három szegvári önkéntese december 9-11-én a Hunor Coop Zrt. Szegvári Központi ABC áruháza előtt tartós élelmiszert gyűjtött. Az adományok szétosztásához kérték a máltai csoport segítségét, hiszen ők ismerik a rászorulókat, s hogy kinek mire van leginkább szüksége. Természetesen a csomagok célba juttatásában is segítenek.

Az MMSZ Dél Alföldi Régiója is támogatta tartós élelmiszerrel és kozmetikai cikkekkel a csoportot.

E három gyűjtésnek köszönhetően 65 csomagot tudtak összeállítani a rászorulóknak személyre szabottan. Voltak, akik konzerveket és azonnal fogyasztható élelmiszereket kaptak, mások lisztet, cukrot, étolajat, tejet, tésztát, stb. Került a táskákba szaloncukor, déligyümölcs is. A gyermekes családok édességet is kaptak.

Egy fiatal házaspár nagylelkű pénzadományának köszönhetően töltött káposztát is főztek, összesen 120 adagot, melyet kiporciózva juttattak el a szükséget szenvedőknek. Többen személyesen vették át a csomagokat és az ételt a Katolikus Kör épületében az önkéntesektől, ahol forró teával, forralt borral, szaloncukorral is próbáltak mosolyt csalni az emberek arcára, enyhíteni a hidegen.

Mindenki hálatelt szívvel köszönte meg az adományokat és a szervezők munkáját, mellyel kicsit szebbé, gondtalanabbá sikerült tenni sokak Karácsonyát.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegvári csoportjának önkéntesei ezúton köszönik meg mindenki nagylelkűségét, adományát, akik bármilyen formában megnyilvánulóan segítettek – szerencsére sokan voltak.  Akik önzetlenül és tiszta szívből adtak, azáltal nemcsak segítettek valakinek, hanem lelkileg is gazdagabbak lettek.

Ma 16 képet készítettem a Katolikus Körben, fotográfia etika aspektusból ügyelve arra, hogy adományra szoruló személy ne szerepeljen a fotókon, valamint az adománycsomagokon is kitakartam a név címkéket.

Fotóalbum

Szegvári képek, szegvári emlékek

Ezt a posztot ide kattintva megtalálod a „Szegvári képek, szegvári emlékek” Facebook csoportban is.

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató