Remekül szerepeltek a Forray diákjai a Lego versenyen
A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara adott helyet a „First Lego League” szegedi regionális selejtezőjének január 27-én. 18 csapatban mintegy 160 általános iskolás mérte össze tudását és mutatta meg, hogy hogyan lehet mozgóvá varázsolni a kockákból készült csodákat.
A First Lego League egy nemzetközi robotikai-innovációs verseny, amelyet a First nonprofit, STEM-tudományokkal (természet, technológia, mérnöki tudományok és matematika) foglalkozó oktatási szervezete ír ki általános és középiskolás diákcsapatok számára. A megmérettetés négy külön értékelt részből áll: robotfuttatás, robotdizájn, kutatás-prezentáció és csapatmunka. A küzdelmekbe évről évre több százezer gyermek kapcsolódik be a világ több mint 110 országából.
A First Lego League kihívásának középpontjában a barátságos verseny áll. A diákcsapatok egy előzetesen ismertetett feladatrendszer mentén legórobotot építenek és programoznak, ami egy játék küldetéseit kell, hogy teljesítse. Emellett be kellett mutatni a csapatoknak egy innovációs projektet is, amely témája „A művészetek és a technológia kapcsolata” volt. Pontozták még a csapatmunkát is.
A Szegvári Forray Máté Általános Iskola 9 tanulóból álló csapattal vett részt a versenyen. A csapat tagjai: Farkas Áron, Gajda Zente, Kis-Túri Bence, Köteles Milán, Kurgyis Mátyás és Mészáros Mór 4. osztályos tanulók, valamint Krucsai Sándor Alex, Nagy Nimród és Pusztai Ferenc 6. osztályos tanulók.
Az iskola teamje összetett III. helyezést, az innovációs projekt kategóriában II. helyezést ért el. Külön díjként megkapták a „Feltörekvő csapat” díjat is.
A csapatot Tóthné Nóbik Marianna Ildikó informatika szakos tanárnő készítette fel, a versenyre elkísérte és a csapat munkáját koordinálta Rozgonyi Zoltán szaktanár.