Elindult a Tyúkanyó blog
Egy rövid közleményt juttatott el hozzám az a mindszenti közösség, akik létrehozták a Tyúkanyó blog elnevezésű oldalt, s szeretnék, ha népszerűsíteném azt a Szegvár Online-on. Közösségi oldaluk a facebook.com/tyukanyoblog címen érhető el.
Céljuk, hogy „tyúkanyó” kisvárosukban ne juthasson semmilyen tisztséghez, s ahogy fogalmaznak:
„zsíros bödön mellé és közpénzhez sem”.
Az utóbbi időszakban kiderült, hogy Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés Elnökének „lefőtt a kávé”, a Fidesz egyik vezető politikusa kijelentette, hogy „már nem tervezünk vele”. Megerősített információk szerint a neve sem szerepel e tervezett megyei listán.
Viszont
„Egyre többet feltűnik kisvárosunkban, s nem akarjuk, hogy még jobban elinduljunk a lejtőn”
– tették hozzá.
Ezt nyomatékosan kihangsúlyozza az a fotó, amit első bejegyzésükben feltöltöttek oldalukra, azaz Gémes Lászlót „leginkább így szeretnék látni” – bilincsben, börtönben.
Az illusztrációra az én általam készített portré fotómból kivágott képet használták fel (megkérdezésem nélkül), aminek annyira nem örülök, hiszen az ilyen esetek 99%-ban szerzői jogi keresetet szoktam beterjeszteni a Facebookhoz, kérve a kép eltávolítását. (A Facebook eddig minden alkalommal teljesítette kérésemet.) Viszont az utóbbi hetek eseményei miatt úgy döntöttem, hogy elállok a Tyúkanyó blog esetében ettől, s kifejezetten hozzájárulok, hogy nyugodtan használják fel fotóimat, videóimat.
Örömmel teszek eleget a Tyúkanyó Blog kérésének, mert valóban nemes ügyet szolgálnak, ráadásul én is tartozom ennyivel a Gémes László velem szemben elindított „hadjárata” miatt.