Hagyományainknak megfelelően december 31-én délelőtt a Szegvári Művelődési Ház elől elrajtolt közel 100 fő részvételével egy színvonalas kis futóverseny.
Két távon, a Hópihe futam (park körül!-->!-->!-->…
Elfogytak a képek, ma véget ért a „20 év fotói 100 napon át – címmel megjelent írásomban részletesen megfogalmaztam az elmúlt hónapokban publikált, 2004-től 2024-ig a Kurca-parti Óvodában és a!-->…
Kicsit hideg, ködös időre ébredtünk 2023. december 31-én, de ez nem szegte kedvét annak a 156 kemény „legénynek és leánynak”, akik futócipőt vettek fel ezen a napon, Szegváron. Ők ugyanis a!-->…
A programok és a részvevők számát illetően, a sok pozitív visszajelzést figyelembe véve kijelenthetjük, hogy minden idők legjobban sikerült tófesztiválja volt július elsején, szombaton.
Gyönyörű!-->!-->!-->…
A Szegvári Falufejlesztő Nonprofit Kft. munkatársai ezen a héten a Kórógy-tó környékén dolgoztak, rendbe tették a területet, összeszerelték a színpadot, felállították a sátrat, s kihelyezésre került!-->…
Ma délelőtt 11 óra körül egy személyautó letért az úttestről, majd fának ütközött a Szegvár és Mindszent közötti úton, a Szabó tanya közelében – tájékoztatta a Szegvár Online szerkesztőségét a!-->…
A kiemelt fotó illusztráció: fehér paprika csomagolása a szegvári Ternai Kft.-ben
Farkas Sándor, térségünk országgyűlési képviselője számolt be Facebook oldalán, hogy ma a Hungarikum Bizottság!-->!-->!-->…