Szegvár Online - szegvári független hírportál
Ultimate magazine theme for WordPress.

Jézus bojtárja

1 019

Az alábbi írás a Hitélet című katolikus folyóirat 2015. április 19-i lapszámában jelent meg, írta Lonkay Márta.

Ezúton is köszönöm Gajda Zsoltnak, hogy felhívta figyelmemet erre a cikkre.

Jézus bojtárja

Frajna András atya Váckisújfalun született, 1937. május 28-án. Mélyen hívő családban nőtt fel. Testvére és nagybátyja is a papi hivatást választotta, ami nagy hatással volt András atya életére.

„A keresztény lelkület valóban meghatározó volt a családunk életében. De mint minden embernek, nekem is végig kellett járnom a magam rögös útját, míg pap lettem. Az általános iskolát szülőfalumban végeztem, ezután felvettek a Váci Egyházmegye Kisszemináriumába, amely még abban az évben a Rákosi-rendszer áldozata lett. Családunkat a már meglevő három felszentelt pap miatt klerikális reakciós családnak minősítették, így lehetetlenné vált a gimnáziumi továbbtanulásom. Felvételem csak szakmai iskolába volt lehetséges. A budapesti Wesselényi utcai Ipari Iskola Finommechanikai osztályában szakmát tanultam, és 1956-ig szakmunkásként dolgoztam a Könnyűipari Szállítási Vállalatnál, mint autó-villamossági szerelő. Csak évekkel később láttam be, hogy ez a kitérő egyáltalán nem volt felesleges, s hiszem, hogy nem is volt véletlen az életemben. Sok tapasztalatot szereztem, mert közelebbről is betekintést nyerhettem az emberek belső világába, s ezt csakis a gyakorlati életben lehet igazán megtanulni.”

Szakmunkásként három műszakban dolgozott, így testközelből is megtapasztalhatta, hogy milyen a fizikai munkások élete. András atya az ötvenes évek propagandamódszereit is túlélte.

„Emlékszem, 1954 nagypéntekén üzemi konyhán készült az ételünk. Felsőbb utasításra rántott borjúszelet volt a menü. Úgy gondolták ennek a kísértésnek senki sem tud majd ellenállni. Kísérletük mégis kudarcot vallott! Még a kommunistának vélt szaktárs is érintetlenül küldte vissza a konyhába, mondván: nem vagyok vallásos, de ez direkt kitolás… 1957-ben aztán az Egri Hittudományi Főiskola hallgatója lettem. A teológiai évek a legnagyobb örömet jelentették számomra. Azért az állami szervek szoros ellenőrzés alatt tartották a »tananyagot«. Még az imáink szövegét is ellenőrizték. Amikor észrevették, hogy Oroszország megtéréséért is fohászkodunk, a tanáraink közül hármat azonnal elbocsájtottak. Az imát kivágatták az imakönyvünkből. Mi persze titokban pótoltuk. Az Egyház szociális igazságról szóló tanítását is cenzúrázták, s főként az erről szóló pápai körleveleket tiltották. Csak gépelve juthattunk hozzá, a gépelésben vezérszerepet vállaltam, kockáztatva a börtönbüntetést. Négy éve voltam már kispap, mikor elolvastam Aranyszájú Szent Jánosnak a papságról szóló könyvét. Megdöbbentem a szavain, s igazából akkor eszméltem csak rá, hogy milyen nagy feladat a papság. Úgy éreztem, én erre nem vagyok méltó. Bementem a prefektushoz, Plantz Kálmánhoz, aki ezt mondta nekem. »Mit képzelsz, itt nem te vagy a fontos. Téged az Isten kiválasztott, hogy építsd az Ő országát.« Mai napig hálás vagyok a szavaiért. Papnak lenni valóban nem más, mint az örökélet szolgálatában lenni. Mi Isten követségében járunk, és fontos, hogy egybegyűjtsük az embereket az Úr asztalánál. A papi hivatás valóban egy küldetés az örömhír igaz hirdetésére.”

András atyát 1963. június 23-án szentelte áldozópappá Kovács Vince püspök, apostoli kormányzó a váci székesegyházban. Papi jelmondatának a következő idézetet választotta:

„Azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.”
(2Kor 5,15)

„Elmesélek egy történetet, ami az első misémhez kapcsolódik. Korompai Tibor atya, aki igazán bölcs ember volt, az újpesti szentbeszédében ezt mondta: Te újmisés pap, gondolod csak meg, nem valami fényes méltóságra, hanem arra választott téged az Isten, hogy bojtár legyél. Jézus bojtárja. Hát mondhatom, kissé meglepődtem a szavain. Akkor úgy véltem, hogy Korompai atya nem volt teljesen tisztában a bojtár fogalmával. Én falun nőtem fel, így nagyon is értettem, hogy a bojtár a legutolsó ember a pásztorok között. Az évek múlásával egyre jobban megértettem, hogy milyen nagy megtiszteltetés Jézus bojtárjának lenni. Elfogadva olykor a bírálatot is. Ami pedig a legfontosabb, hogy hűséges maradjak a szolgálatban. A hitnek irányító szerepe van a közösségi életünkben. S olyan ereje, amivel létezővé tudunk tenni bármit a saját belső világunkban.”

Első kápláni állomása Sándorfalva volt. Három év szolgálat után Lajosmizsére került hitoktatónak. 1973-ban következett Kispest-Munkástelep, ahol kápláni kinevezést kapott. 1977-ben Monorra helyezték hitoktató-káplánként. Ez a város meghatározó volt az atya életében, hisz később fivérével együtt szolgálták a monori híveket, majd paptestvére halála után egyedül vezette a plébánia mindennapjait.

„Monorról, 1983-ban Bánk József érsek-püspök úr Szegvárra helyezett adminisztrátorként. Így lettem 1987-ben plébánosa Nagymágocs, Derekegyház és Árpádhalom községeknek. Ebben az évben a címzetes esperesi rangot is megkaptam. A magyar egyházmegyék határainak rendezése idején 1991-ben visszakerültem Monorra kisegítő lelkésznek, 1999-tõl pedig monori plébánosként szolgáltam 2001-ig. Monori kerületi esperes is voltam. 2001-ben aztán Kerepesre helyezett főpásztorom, s azóta is itt működőm.”

András atya 2013-ban ünnepelte aranymiséjét. Ötven év papi szolgálat után is ugyanolyan alázatos tudott maradni, mint az elnyomás évei alatt. A jubileumi szentmiséjén, aranyba öltözve is azt hangsúlyozta, nem õt kell ünnepelni, hanem a mennyei Atyát.

„Én az aranyra nem vágyom. Igazából sohasem vágytam. Nem az érdemet akarom elnyerni, inkább azt szeretném, hogy azokkal, akik még itt vannak velem, illetve akik már eltávoztak erről a földi világból, majd egyszer egy igazi nagy családot alkothassunk az isteni hazában.”

Lonkay Márta

- Szegvár Online hirdetés -

Portálunk sütiket használ. Elfogadom Olvasd el

Adatkezelési tájékoztató